Magyar Péter megfenyegette a NER bűnözőket, bukás esetén jön az elszámoltatás

Az ellenzéki politikus kaján módon utalt arra, hogy kormányváltás esetén kattanhat a bilincs a NER oligarchák kezén. Tette ezt annak apropóján, hogy az Orbán-kormányhoz kísértetiesen hasonló belpolitikát folytató, de a választásokon megbukott lengyel kabinet tisztviselőinek elszámoltatása megkezdődött, amit személyesen az új kormányfő jelentett be.

Az elszámoltatás keretében eddig 62 személy ellen fogalmaztak meg gyanút, és 149 ügyészségi bejelentést tettek - mondta el Tusk. "Ez először fordul elő Lengyelország történetében, nemcsak 1989 után, hogy ennyire hatékonyan elszámoltassák azokat a tisztségviselőket, akik a választások nyomán kénytelenek voltak átadni a hatalmat" - fogalmazott Tusk.

Konkrét visszaélési ügyek ismertetését a kormányfő a következő hetekre ígérte.

Tusk nyilatkozatára reagálva Mateusz Morawiecki volt kormányfő az X-en azt írta: a miniszterelnök által említett "zárt rendszer ma uralkodik Lengyelországban, annak főnöke pedig egyetlen célból hazudik: hogy tönkretegye a legnagyobb lengyel ellenzéki pártot".

A lengyel országos választási bizottság (PKW) július végén augusztus 29-re halasztotta a PiS tavalyi választási kampánya finanszírozásáról szóló jelentés megvitatását, miközben több tömörülés, köztük a kormánykoalíciós pártok beszámolóját már elfogadták. A jelentés elutasítása esetén az érintett párt a megnyert parlamenti mandátumok után járó állami támogatás akár 75 százalékát is elveszítheti.

Tuskot a sajtókonferencián arról is kérdezték, hogy kizárhatják-e Magyarországot a schengeni övezetből az orosz és a fehérorosz állampolgárokat érintő vízumkorlátozások enyhítése miatt. A kizárás a schengeni övezetből "igazából az Európai Unióból való kizárás előkészítése, itt ezért óvatos lennék" - válaszolta Tusk.

Véleményvezér

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?
Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump

Republikánus fellegvárat bukott el Donald Trump 

A republikánus mennyországnak bealkonyult.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo