Mindenekelőtt azt kell tisztázni, hogy mi is az a négynapos munkahét. A gyakorlatban ugyanis többfajta koncepció létezik. Az egyik (angol modell) szerint a munkavállaló ugyan négy napot dolgozik, továbbra is napi nyolc órában, de mégis megkapja – ha úgy tetszik a korábbi 5 napos - fizetésének a 100 százalékát. Ez a modell arra alapul, hogy hatékony munkavégzés esetén ugyanaz a mennyiségű munka akár rövidebb idő alatt is ledolgozható, így egyfajta „béremelés” keletkezik, hiszen 32-órás lett a heti foglalkoztatás.

A másik gyakori, belga modell szerint a munkavállaló ugyancsak négy napot dolgozik, de munkaideje naponta arányosan megnő és a 40 órát a négy nap alatt dolgozza le. Értelemszerűen – ellentétben az előző megoldással -ilyenkor a fizetése nem változik. A harmadik, munkaidőarányos modell szerint pedig a munkavállaló négy napot, napi nyolc órában dolgozik, miközben keresete is ennek megfelelően, arányosan csökken, azaz részmunkaidős munkavállalóvá válik.

Bevezethető-e a négynapos munkahét?

„A válasz jogi értelemben egyértelműen: igen. Bármelyik fenti modellt is választja a munkáltató, jogilag lehetősége van azok bármelyikét megteremteni a vállalkozásánál, ha ez szerinte a munkahelyi kultúrát vagy a munkáltató egyéb céljait támogatja” – mondja Nagy Dóra Ágnes, a Jalsovszky ügyvéde.

Az egy másik kérdés, hogy a munkáltató jogosult-e a négynapos munkahetet egyoldalúan, saját döntése alapján is bevezetni. Erre válasz az, hogy: attól függ. Értelemszerűen egy olyan modellt, amelyben a munkavállaló fizetése (a munkaidőcsökkenéssel arányosan) csökken és a munkaszerződés részmunkaidős munkavégzésre módosul, a munkáltató nem jogosult a munkavállaló hozzájárulása nélkül elindítani.