Komoly gondban vannak az építőipari vállalkozások

A csökkenő új szerződések volumene és a cégszám stagnálása arra utalnak, hogy az építőipar további visszaesés előtt áll. A megszűnések száma 6 éves rekordot döntött, míg az új cégalapítások száma jelentősen elmarad az elmúlt évekhez képest. Az új felszámolási és végelszámolási eljárások száma is kiugróan magas, ami tovább súlyosbítja az építőipari vállalkozások helyzetét.

(Grafikonok forrása: Opten)
(Grafikonok forrása: Opten)

A júniusi cégmegszűnések több mint fele felszámolási eljárásban ért véget, míg a végelszámolással záró cégek is komoly súlyt képviseltek, hiszen ezek aránya a megszűntek negyedét tette ki. Bár a múlt intézkedései, mint a moratórium és a KATA, hatással voltak a jelenlegi adatokra, a gazdasági kihívások miatti cégstrukturális változások egyre inkább felszínre kerülnek az új eljárásokban.

„Úgy tűnik, az építőipari vállalkozások száma tetőzött. Az elmúlt négy hónap során alig tapasztalható változás, ám ez az elmozdulás csökkenő irányú. Márciusig még növekedésről beszélhettünk, de ezután a trend lefelé indult, és további visszaesést jósolhatunk, ha figyelembe vesszük az új eljárások számát. Meglepő lenne, ha az építőipar a jövőben más irányt venne" - vélekedett Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az új eljárások összetétele már jelzi az építőipar gazdasági nehézségeit. Az új felszámolások száma kiugróan magas – 583 –, az elmúlt 6 év legmagasabb értéke. Emellett az idei év féléves új felszámolási eljárása nemhogy eléri, de 20 százalékkal meg is haladja a tavalyi egész éveset. A leginkább érintett vállalkozások továbbra is a 3-5 éve létezők, ebben nincs módosulás az előző hónaphoz képest.

Az új felszámolási eljárásoknál azok a vállalkozások aránya, amelyeknek az adószámát a moratórium után törölték, már közelíti az új felszámolási eljárások harmadát, aminek a 40 százaléka a 3 évnél fiatalabb vállalkozások.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo