Komoly gondban vannak az építőipari vállalkozások

A csökkenő új szerződések volumene és a cégszám stagnálása arra utalnak, hogy az építőipar további visszaesés előtt áll. A megszűnések száma 6 éves rekordot döntött, míg az új cégalapítások száma jelentősen elmarad az elmúlt évekhez képest. Az új felszámolási és végelszámolási eljárások száma is kiugróan magas, ami tovább súlyosbítja az építőipari vállalkozások helyzetét.

Az új végelszámolási eljárások száma – 123 – az előző hónapokhoz képest drasztikusan megemelkedett, májust tekintve közel 80 százalékos a növekedés.

„A végelszámolások hirtelen növekedése meglepő, ugyanakkor határozott visszajelzés a piactól, miszerint egyre több tulajdonos dönt saját belátása szerint a 'bolt' bezárása mellett. Az új felszámolási eljárások nagysága és összetételének változása szintén jelentős mértékben utal arra, hogy az építőipar jelenleg súlyos kihívásokkal néz szembe" - mondta Alföldi Csaba.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) júniusra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 18,98 % volt. Vármegyei szinten nézve az Opten–CFI Fejér, Baranya és Vas vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta.

Opten – CFI vármegyénként az építőiparban, 2023. június

Megye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Fejér

7

10

7

8,65%

Baranya

7

9

5

10,84%

Vas

7

3

4

11,92%

Zala

4

8

0

12,86%

Pest

88

34

88

13,08%

Gyõr-Moson-Sopron

13

14

16

13,41%

Békés

4

7

2

14,15%

Veszprém

12

9

3

15,91%

Jász-Nagykun-Szolnok

15

4

1

16,53%

Somogy

9

8

2

16,68%

Komárom-Esztergom

9

15

10

16,70%

Bács-Kiskun

12

21

14

17,86%

Csongrád-Csanád

11

19

2

19,88%

Hajdú-Bihar

13

27

3

20,19%

Borsod-Abaúj-Zemplén

22

24

12

21,32%

Tolna

6

12

3

21,56%

Nógrád

9

6

7

24,13%

Fõváros

149

160

379

24,83%

Heves

9

21

10

29,78%

Szabolcs-Szatmár-Bereg

27

42

15

34,12%

ÖSSZESEN

433

453

583

 

*Újonnan indult eljárások

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo