Kivártak a befektetők, visszaesett a forgalom a BÉT-en

Stagnálással zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott a héten: 0,06 százalékkal, 84,26 ponttal csökkenve 133 787,99 ponton fejezte be a hét utolsó kereskedési napját.

Az összforgalom heti összevetésben 142,41 milliárd forintról 96,26 milliárd forintra csökkent, de a pénteki munkaszünet miatt ezen a héten eggyel kevesebb kereskedési nap volt a BÉT-en.

A BUX a hét első felében csökkent, szerdán tudott csak enyhe emelkedésbe fordulni. Határozott irányok nem látszottak a kereskedésben, csütörtökön is inkább csak a korábbi gyengélkedést ellensúlyozta a tőzsdeindex.

Az Equilor Befektetési Zrt. a tőzsdei kereskedést befolyásoló események közül kiemelte, hogy az MBH Bank nem fizet osztalékot, mert a forrásokra inkább a hitelezésben lehet szükségük, ha megérkeznek az elmaradt uniós források. A Richter az alapítványi osztalékfizetéseket szeptember 11-ére halasztotta, a döntés a többi részvényest nem érinti. A Mol újabb kedvező ítéletet kapott az INA-ügyben, a washingtoni szövetségi bíróság ugyanis végrehajthatónak minősítette azt a választottbírósági döntést, amely a horvát felet az Energia Charta Szerződés megsértése miatt korábban mintegy 183 millió dollár, valamint a kamatok és költségek megfizetésére kötelezte.

A héten a legnagyobb mértékben, 0,88 százalékkal a Mol erősödött, árfolyama 4136 forinton, összforgalma 8,91 milliárd forint fölött állt meg.

A Richter 0,54 százalékkal emelkedve 13 070 forinton fejezte be a hetet 11,60 milliárd forintos heti forgalomban.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo