Kitart a 2020-as fordulat a fiataloknál

A fiatalok mindennapi bankolási szokásaiban a bankszámlák és a bankkártyák viszik a prímet: utóbbiakkal 77 százalékuk rendszeresen vásárol. A net- és mobilbankolás 43-53 százalékuknál része a mindennapoknak – derül ki a K&H ifjúsági index felméréséből, amely a 19-29 évesek bankolási és hitelekhez való hozzáállását is vizsgálta. A hiteltermékek közül ma már a személyi kölcsönök népszerűbbek, a fiatalok 10 százalékának van, lakáshitelt azonban csak 3-4 százalékuk törleszt.

A fiatalok 77 százaléka rendszeresen használ bankkártyát, ami a mindennapi tranzakciók legfőbb eszközévé vált számukra. A digitális banki szolgáltatások egyre elterjedtebbek, a megkérdezettek 53 százaléka használ mobilbankot, míg 43 százalékuk internetbankot – közölte a K&H a 19-29 évesek körében az idei harmadik negyedévben végzett kutatás eredményeit.

A banki szolgáltatások közül a hagyományos hiteltermékek kevésbé népszerűek ebben a korosztályban: mindössze 17 százalékuk említette, hogy valamilyen hitelt vesz igénybe. “Ez az alacsony arány korosztályi sajátosságnak mondható. A felmérésben szereplőknek csak a fele rendelkezik fizetéssel, jellemzően pályakezdőkre jellemző keresettel. Tapasztalataink szerint amíg nem érzik eléggé stabilnak az állásukat, addig óvatosak, azaz kerülik a komolyabb beruházásokat. Sokan ilyen korban még családi segítséggel oldják meg a legnagyobb kiadással járó beszerzéseket, legyen szó lakás- vagy éppen autóvásárlásról” – kommentálta az eredményeket Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfél szegmens marketing vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a gazdasági bizonytalanság enyhülése, a reálbérek idén látható emelkedése, a kamatok ereszkedése általában véve fokozhatja a hitelfelvételi kedvet a lakosság, így a fiatalabb korosztályok körében is.

Kitart a fordulat

A fiatalok 10 százaléka említette, hogy személyi kölcsönt vett igénybe, ezzel szemben a folyószámla-hitelkeret használata csupán 5 százalékukra jellemző, míg lakáshitelt mindössze 3 százalékuk kért. A kutatás idősoros adataiból kiderül továbbá, hogy legutóbb 2022 második negyedévében említették a válaszadók a személyi kölcsönt és a lakáshitelt nagyjából azonos – 5,5 és 5 százalékos – arányban, azóta utóbbi konstrukcióknál csökkenés következett be. Ez is alátámasztja azt a tendenciát, hogy a fiatalabb generáció egyelőre kevésbé vállal hosszú távú, nagy összegű pénzügyi kötelezettségeket, talán azért, mert még sokan pályakezdők, vagy egyszerűen az élethelyzetükből adódóan nem terveznek lakásvásárlást. 

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo