Nemhogy a befizetett nyugdíjjárulék megosztásának százaléka nem növekszik a magánpénztárak javára az állami pénztárral szemben, a 2001 végi, kis többséggel megszavazott törvénymódosítás tovább nehezíti a magánnyugdíjpénztárak helyzetét. Ugyanis a bizonytalanoknak – elbizonytalanítottaknak? –, a pályakezdőknek 2002 végéig alkalmuk van arra, hogy újra teljes egészében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszert válasszák. A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény ez év január elsejétől hatályba lépett módosítása szerint a pályakezdőknek nem kötelező belépniük magánnyugdíjpénztárba, és megszűnt a magánpénztárakra vállalt állami garancia is.

Az első és a második

A vegyes finanszírozású rendszerbeli leendő nyugdíjas nyugdíjának háromnegyed részét a társadalombiztosítási „pillér” állja, egynegyed részét pedig a magán-nyugdíjpénztári egyéni számláján felhalmozott vagyonból kapja. Az első pillérből adódó nyugdíj egyrészt a kapott bér függvényében alakul, de attól is függ, hogy ki mennyi ideig dolgozik. Az egyén által befizetett tényleges hozzájárulás összege korlátozottabb mértékben számít. A második pillérből, a magánnyugdíjpénztárból származó nyugdíjrészt alapvetően a kapott bér határozza meg (mert annak meghatározott százaléka a tagdíj), és emellett a magánnyugdíjpénztár befektetéseinek hozama.
A parlament – még a Horn-kormány alatt – úgy döntött, hogy a munkavállalók által fizetett, a bér 11 százalékát kitevő nyugdíjjárulékot oly módon osztja ketté, hogy abból 6 százalékot a dolgozó, egyéni döntés alapján, valamelyik magánnyugdíjpénztárhoz utalhat. Az elképzelések szerint ez a rész évről évre növekedve elérte volna a 8 százalékot. „Cserébe” a magánnyugdíjpénztárak vállalták, hogy a majdani nyugdíj 25 százalékát fedezni fogja az általuk fizetett járandóság.
Miután a magánnyugdíjpénztárak a tagok befizetéseit egyéni számlára helyezik, és az általuk fizetendő nyugdíjat a tényleges befizetések hozammal növelt értéke adja, az Orbán-kormány által változatlanul hagyott és befagyasztott 6 százalék veszélyeztetheti a vállalt 25 százalékos értékrész kifizetését, elsősorban az idősebb korosztály számára. Igaz, a problémát tompítja, hogy 2013-ig a pénztárak csak tőkét gyűjtenek, kifizetéseket még nem kell teljesíteniük; ezért egy jól gazdálkodó pénztár képes lehet arra, hogy a hozamokkal addig pótolja a kieső bevételt, vagy még többet is.

Kevés a tébébefizetés

Emlékezetes: az aktív lakosság 1998. január 1. és 1999. augusztus 31. között dönthette el, hogy belép-e valamelyik magánnyugdíjpénztárba, és 2000 végén arra is volt lehetősége, hogy a visszalépjen. A pályakezdők számára a törvény kötelezően írta elő a pénztári tagságot. Jelzésértékű, hogy a visszarendeződés nem volt jelentős.
S hogy miért nem örült ennek a mostani kormány, s miért merült fel újra a vegyes rendszer alternatívájaként a kizárólagos társadalombiztosítási nyugdíjrendszer? Természetesen többről van szó, mint hogy azért nem örül, mert nem ő találta ki a vegyes finanszírozású rendszert. A valódi ok: az állami költségvetés a magánpénztárak belépésével jelentős bevételektől esik el. Az államháztartás részeként működő társadalombiztosítási pénztár ugyanis az aktív dolgozók mindenkori befizetéseiből finanszírozza a nyugdíjkifizetéseket. Ha azonban a befizetések nem érik el a nyugdíjakra kifizetendő összeget, akkor a hiányt az állami költségvetésből kell kiegészíteni.
Az aktuális gond a társadalombiztosítás és ezen keresztül a kormány számára az, hogy kevesli a nyugdíjkifizetésekre befolyó összeget. Egyrészt a vártnál többen lépek ki a mostani nyugdíjasokat finanszírozók köréből. Jelenleg ugyanis 2,2 millió magán-nyugdíjpénztári tag van, s ez az aktív népesség több mint 52 százaléka! Másrészt az is csökkenti a tébébefizetéseket, hogy egyre többeket „alkalmaznak” vállalkozóként, akiket jellemzően minimálbérrel jelentenek be.

Lehetséges lépések

2002-től a pályakezdőknek nem kötelező belépniük magánnyugdíjpénztárba, így lehet, közülük sokan pusztán azért is az állami rendszerben maradnak, mert azzal nem jár külön adminisztráció. A pályakezdőnek egyébként a biztosítottá válását (munkakezdését) követő 15 napon belül nyilatkoznia kell arról, hogy kíván-e pénztártagságot létesíteni, s ha igen, a választott pénztárt munkáltatójának bejelenteni. Ha nem lett pénztártag, akkor ezt a döntését a következő év december 31-éig még megváltoztathatja; ezt követően kizárólagosan a társadalombiztosítási nyugellátási rendszer tagjává válik. A korábban pályakezdőként kötelezően pénztártaggá váltak 2002. december 31-éig egy alkalommal visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe. A már pénztártagok egy évet kapnak arra, hogy a visszalépésről döntsenek. A pénztártaggá válást követő év december 31-éig a döntés még megváltoztatható.
Visszalépni vagy maradni? Mérlegelés tárgya lehet, hogy az állami nyugdíj mindenkori mértéke a gazdaság helyzetétől és az aktív dolgozók számától függ, míg a pénztári az ehhez adódó pénzpiaci hozamoktól. Fontos szempont az is, hogy míg az állami kasszába befizetett összeg a befizető halálával lényegében elvész – a megígért „egyéni tébészámla” ellenére –, a nyugdíjpénztárak egyéni számláin vezetett befizetések hozammal növelt értéke öröklődik. A visszalépés ellen szólhat, hogy az a befizetés, amit valaki a törvényben előírt minimumösszeg felett teljesített a nyugdíjpénztárba, azt nem lehet átvinni a tébérendszerbe. S bár a pluszbefizetések 30 százaléka után adókedvezmény is igénybe vehető, a fennmaradó 70 százalék mint nyugdíj mindenképpen elúszik: hiába akar valaki többletbefizetés ellenében több nyugdíjat, erre nem lesz lehetősége.

Pénztári hozamok

A magánpénztárak hozamáról hallott aktuális hírek még azokat is elbizonytalaníthatják, akik az átlagosnál tájékozottabbak. Pedig a pénztárak befektetési tevékenységének eredményességét – hosszú távú intézményi befektetők lévén – félrevezető rövid távon megítélni. Az állampapírok és részvények árfolyamcsökkenése esetén például a pénztáraknak értékvesztést kell elszámolniuk az adott évre – számviteli értelemben; de ez nem realizált veszteség, hiszen az értékpapírok nem kerülnek ki a portfólióból, és később újra felfuthatnak.
Az eddigi tények: a hazai magánpénztárak működésük első két évében a fedezeti tartalékon pozitív reálhozamot értek el. 2000 volt az első év, amikor negatív reálhozam keletkezett a szektor szintjén, sőt hozamuk többségében alatta maradt a befektetési tevékenységet végző más pénzügyi szervezetekének. Ha viszont az egész 1998 és 2000 közötti időszakot nézzük, a pénztári fedezeti tartalékra jóváírt befizetések őrzik az értéküket, és a három év alatt 10,1 százalékos reálhozamot teljesített a szektor; ez pedig az éves átlagos reálhozamot tekintve 0,73 százalékkal meghaladta az éves átlagos reálbér-növekedést.
A pénztárak hozamai 2000-ben jelentősen szóródtak, a legjobb és a legrosszabb érték közötti különbség meghaladta a 10 százalékot. Miközben a magán-nyugdíjpénztári piac rendkívül koncentrált, alapvetően öt nagy pénztár – ÁB-Aegon Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, Hungária Biztosító Rt. Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár, Nationale-Nederlanden Országos Magánnyugdíjpénztár, OTP Bank Rt. Magánnyugdíjpénztár és a Winterthurt Nyugdíjpénztár – fedi le a szektor közel 80 százalékát (forrás: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jelentése).

A harmadik pillér

A nyugdíjrendszer harmadik pillére: az önkéntes pénztárak. Ez az első két pillértől függetlenül arra ösztönzi a dolgozót, hogy az aktív időszakban takarékoskodjék. Ezt különböző állami kedvezmények is segítik, bár az érintettek 1999-ben még az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések 50 százalékával csökkenthették személyi jövedelemadó-alapjukat, 2000-ben viszont már csak 30 százalékával.
Az adókedvezmény mérséklése nem változtatott az önkéntes pénztári megtakarítási hajlandóságon, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben a magyar makrogazdasági környezet nem kedvezett a hosszú távú megtakarításoknak. Igaz: a nyugdíjpénztári megtakarításokból nehezebb kimenekülni, mint mondjuk a kötvényekből, részvényekből, hiszen a tagságot ténylegesen megszüntetni csak a nyugdíjra való jogosultság elérésekor lehet, vagy tíz év elteltével, ami az elsők között belépőknek is csak 2004-ben jöhet szóba. Ha ekkor a pénztártag még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, akkor – a jelenlegi törvényi szabályozás szerint – a teljes felvett összeg szja-köteles.
A harmadik pillér stabilitása szempontjából nem a taglétszám a meghatározó, állítják egyes szakértők. A hozamok terén azonban itt is komoly különbségek mutatkozhatnak, ami a jövőben felerősíti a koncentrációs folyamatot. S ha valaki át szeretne lépni egy másik pénztárba, ez a legtöbb esetben csak egy formanyomtatvány kitöltését és minimális díj kifizetését jelenti, nem többet.

Kívánatos stabilitás

A magyarországi pénztárak egyébként európai összehasonlításban is megállják a helyüket, szervezeti és infrastrukturális szempontból egyaránt, gazdálkodásuk átlátható. Semmi jel nem mutat arra, hogy hosszú távon ne tudnának infláció feletti hozamot elérni, és ha az összbefektetések értéke követi az inflációt, a pénztárak által folyósított nyugdíjhányad el fogja érni a kívánt 25 százalékot.
Azt persze, hogy ténylegesen mennyi hozamot fognak produkálni, és ennek függvényében hogyan alakul a pénztártagok számláján jóváírt összeg, nem lehet megjósolni, mint ahogyan a társadalombiztosító sem tudja megmondani, hogy a most aktív dolgozó a hátralévő években pontosan mennyit fog keresni.
Egy ország nyugdíjrendszerének működése persze elsősorban nem gazdasági, hanem társadalompolitikai kérdés, így mind a nyugdíjpénztáraknak, mind a kormányzatnak az lenne az érdeke, hogy a rendszer stabil legyen. A leendő nyugdíjasokról nem is beszélve.