Kapjanak a munkavállalók 100 ezer forintot még az idén adómentesen, egyszeri juttatásként

Bérkérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdán, a munkavállalók és a munkaadók kezdeményezték, hogy az idei infláció ellentételezésére a munkaadók adó- és járulékmentesen adhassanak a dolgozóknak egyszeri, 100 ezer forint juttatást az idén.

A szakszervezeti vezető elmondta, a munkavállalói oldal előterjesztette javaslatát a minimálbér 15 százalékos, a garantált bérminimumot 10 százalékos jövő évi növelésére. A szakszervezetek szerint a gazdaság bővüléséhez a belső fogyasztásnak növekednie kell, és ezt az emelkedő bérek segítenék - mondta a Munkástanácsok elnöke.

Palkovics Imre szerint a két minimálbéres struktúrát meg kellene szüntetni. A minimálbért, 2027 környékére 350-370 ezer forint körüli szintre növelve lehetne összeolvasztani a garantált bérminimummal. Ezt követően pedig ágazati tarifamegállapodások keretében lehetne megfogalmazni a szakmai minimumokat, ami bértarifát eredményezne. Ennek a fóruma az ágazati paritásos bizottságok lennének, amelyeket Magyarországon még a Phare programban alakítottak ki. Ezzel visszakapnák az ágazati paritásos bizottságok korábbi funkciójukat, terjednének a kollektív szerződések, a szociális párbeszéd is élénkülne - tette hozzá a Munkástanácsok elnöke.

Palkovics Imre elmondta, a VKF ülésen a Munkástanácsok a szülői szabadság kiadásával kapcsolatban előterjesztette, hogy a pótszabadság kivételéről a szülők rendelkezhessenek. (MTI)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo