Jobban élünk-e mint 20 éve

A politika egyik kedvenc szlogenje, hogy jobban élünk-e mint korábban. A gazdaságban ennek a kérdésnek az egyik legfontosabb mérőszámait a reálkeresetek alakulásában találjuk meg. Erről közölt grafikont a nemzeti hírügynökség.

Hogy jobban élünk-e, mint 20 éve, nem is olyan egyszerű kérdés, mint elsőre hinnénk. Ha ránézünk a nemzeti hírügynökség friss grafikonjára, akkor egy igazán izgalmas hullámvasutat látunk. A legnagyobb hullámvölgy 1995-ben volt, amikor több mint 12 százalékkal csökkentek a reálkeresetek, az emlékezetes Bokros-csomag hatására. Sokat tanult ebből a politika, hiszen a Horn-kormány 1998-as bukását ezzel a hatalmas életszínvonal zuhanással magyarázták a szakértők. Többször nem is volt példa ilyen nagymértékű reálkereset csökkentésre. A legnagyobb emelkedés éve pedig 2002, több mint 13 százalékkal. Ekkor volt az első Orbán-kormány bukása, és a Medgyessy-kormány alakulása. A két politikai tábor, talán épp a Bokros-csomag tanulságaképpen, egymásra licitálva osztogatta a pénzt a különböző szavazó rétegeknek, nyugdíjasoknak, pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak. Összességében is elmondhatjuk, nem találunk olyan választási évet, ahol negatív lenne a reálkereset görbéje.

Hogy végül is jobban élünk-e, mint 20 éve, arra határozott igennel válaszolhatunk, inkább ennek mértéke a kérdés. Egyrészt, mert a 2-3 százalékos reálkeresetnövekedést stagnálásnak éljük meg, ami a technikai fejlődés miatt, akár egy valóságos megközelítés is lehet. Másrészt a fogyasztói szokásokat is kalkulálni kell, amelyek főként az utóbbi években drasztikusan megváltoztak és amit a gazdaságtan a tárgyak értékcsökkenésével próbál kiszámolni. Itt a tárgyak erkölcsi avulásáról, vagy amortizációjáról van szó, amely a divatcikkek számának növekedése miatt egyre gyorsabb. Egy példa, ha régen vettünk egy cipőt 10 ezer forintért, az bőrből volt és 10 évig használhattuk. Ha ma veszünk egy cipőt, akkor az műanyagból, vagy vászonból van, ugyanúgy 10 ezer forint és 2 év múlva kidobhatjuk, mert tönkremegy. Vagyis 10 év alatt, ötször annyit költünk lábbelire, mint korábban, de ezt a statisztika nem mutatja. És így van ez szórakoztatóipari, háztartási gépekkel, autókkal.

Összességében tehát úgy lehet válaszolni a kiinduló kérdésre, hogy egy picit jobban élünk, mint 20 éve, de sajnos nem sokkal.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo