Hatalmas piramisjátékot szerveztek egy amerikai filmstúdió nevében itthon, több ezer károsult

Mintegy 4000 károsulttal járó, csaknem 1,4 milliárd forintos pénzmosás felelőseit fogták el öt vármegye 11 helyszínén - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A közleményben kitértek arra is, hogy az átverésre használt honlapot az elkövetők 2023. március 4-én megszüntették, és az üzenetküldő alkalmazáson keresztül is elérhetetlenné váltak. Ezt követően egyre nagyobb számban jelentkeztek károsultak a rendőrségen, így az ügy kivizsgálásáért széles körű adatgyűjtés kezdődött.

A rendőrök csaknem 10 millió forint értékben járműveket, 15 mobiltelefont, 2 tabletet, 1 laptopot foglaltak le, 3 ingatlant pedig zár alá vettek. Az eljárásban több mint 300 tanút hallgattak ki, a gyanúsítottak közül négy ember letartóztatását a bíróság elrendelte, heten szabadlábon védekeznek - ismertette a rendőrség. (MTI)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo