Hatalmas leépítések a mesterséges intelligencia miatt

A WiseTech Global ausztrál logisztikai szoftveróriás bejelentette, hogy nagyjából 2000 embert épít le (közel a globális létszámuk harmadát), mert az AI-val olyan tempót tudnak futni, amit emberrel nem. A vezérigazgató mondata pedig nem PR-szagú körmondat volt, hanem hideg kijelentés: „a manuális kódírás korszaka véget ért”. A piac pedig nem megsértődött ezen – hanem tapsolt: a részvényárfolyam ugrott. Ez az a konfliktus, amit sokan még nem mernek kimondani: ami a tulajdonosnak hatékonyság, az a dolgozónak kivezetés.

Harmadszor: a szabályozás nem fog megmenteni, legfeljebb időt ad. Az EU AI Act menetrendje halad: az általános célú AI-modellekre vonatkozó kötelezettségek 2025 augusztusától, a magas kockázatú alkalmazások szigorúbb része 2026 augusztusától élesedik. Ez nem „papírmunka”, hanem költség és működési feltétel. Aki most kezdi el felkészíteni a folyamatait, annak lesz mozgástere.

A kérdés az, hogy nálunk ki lesz az első cégvezető, aki nem pánikba esik, hanem előre átépíti a munkát úgy, hogy az ember ne fogyóeszköz legyen – hanem erősítőkar az AI mellett. (Kovács Sándor Zoltán)

A cikk szerzője több mint 25 éve tevékenykedik az cégek és a hozzájuk kapcsolódó kihívások világában. Neki is van egy 19 éves fia, aki a májusban fog érettségizni egy informatikai iskolában, így közvetlenül érinti a téma.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo