Hatalmas leépítések a mesterséges intelligencia miatt

A WiseTech Global ausztrál logisztikai szoftveróriás bejelentette, hogy nagyjából 2000 embert épít le (közel a globális létszámuk harmadát), mert az AI-val olyan tempót tudnak futni, amit emberrel nem. A vezérigazgató mondata pedig nem PR-szagú körmondat volt, hanem hideg kijelentés: „a manuális kódírás korszaka véget ért”. A piac pedig nem megsértődött ezen – hanem tapsolt: a részvényárfolyam ugrott. Ez az a konfliktus, amit sokan még nem mernek kimondani: ami a tulajdonosnak hatékonyság, az a dolgozónak kivezetés.

Hogyan jövünk mi a képbe? Magyarországon az úgynevezett üzleti szolgáltató központok (SSC/BSC) nem mellékszereplők. Ezek olyan nagy irodai központok, ahol cégek adminisztratív feladatait végzik: ügyfélszolgálat, pénzügy, számvitel, HR, beszerzés, riportok, táblázatok, levelezés. A KSH szerint 2023-ban már 340 ilyen központ működött, és csak a teljes munkaidős létszám 74 118 fő volt (plusz több ezer részmunkaidős). Ezeknek a központoknak a munkája tipikusan az a józan, ismétlődő, nyelvekkel és táblázatokkal teli világ, amit az AI különösen szeret. Ha a WiseTech története Európában igazán fájni fog valahol, akkor nálunk is pont ott fog: belépő szintű ügyfélszolgálaton, pénzügyi „háttérmunkában”, pályakezdő elemzői és pályakezdő fejlesztői feladatokon.

Új világ felé tartunk
Új világ felé tartunk
Fotó: DepositPhotos.com
A Stanford-féle „kanáris” kutatás egyik legkeményebb tanulsága az, hogy a 22–25 éves korosztály az AI-nak leginkább kitett munkákban érezhetően csúszik lefelé 2022 óta – miközben az idősebb, tapasztaltabb korosztály sok helyen stabilabb. A Dallas Fed ezt külön is kiemelte: a leginkább AI-nak kitett foglalkozásokban a 22–25 évesek foglalkoztatása látványosan esett. Magyarra fordítva: az AI először nem a „seniorokat” éri el, hanem a belépő ajtót szereli le a zsanérról. Ha nincs belépő szint, akkor nincs utánpótlás sem.

Ami most történik, az nem pusztán „ChatGPT-őrület”. Megjelent egy új kategória: a gép, ami nem konkrét programozási feladatot kap, hanem figyel. A Standard Intelligence FDM-1 modelljét 11 millió órányi képernyőfelvételen edzették – gyakorlatilag azon, ahogy emberek szoftvereket használnak. A cég saját leírása szerint ez egy olyan modell, ami képes számítógépen műveleteket végrehajtani: nem elmagyarázza Önnek a munkát, hanem végignézi, hogyan csinálja, és utána leutánozza a lépéseket. Számítógépes műszaki tervezés, pénzügyi adminisztráció, mérnöki folyamatok: pont azok a területek, ahol a magyar irodák tele vannak „házi feladatokkal”.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo