Mint minden magára valamit is adó amerikai gazdasági könyv, ez is mesél, a nagy gazdasági összefüggéseket narratívába csomagolva adja el. A nyitójelenet helyszíne a Chicago és New York közötti hegység. A hangulat a bankrablós filmeket idézi: egy 300 millió dolláros, titkos projekt keretében optikai kábelt fektetnek akár a kőhegyeket is áttörve. Ha ugyanis meg kell kerülni egy várost, az négy mikromásodperccel – a másodperc milliomodrészével – lassítja az információ terjedését a kábelen. Az építtető a Wall Street-i óriásoknak akarja bérbe adni a kapacitást ötéves futamidőre, kábelszálanként 10,6 millió dollárért. A bankok először gyanakodnak, aztán felismerik, hogy még a saját klienseiknél is gyorsabbak lehetnek.

Hol volt, hol nem volt

A második fejezet thrillerszerű. Egy Wall Street-i berkekben jelentéktelennek számító kanadai bank, az RBC főbrókere nem érti, hogy amikor leüti az entert egy részvény megvásárlásához, miért tűnik el hirtelen az eladási ajánlat. Mert valaki megvette a részvényt pont előtte. Mi több, az árfolyam hirtelen megugrik. Mintha valaki a gondolataiban olvasna. Hősünk rájön, hogy a piacon mindenki szembesül ezzel a furcsa jelenséggel.

2009 májusában Charles Schumer New York-i szenátor leleplezi, hogy a flash tradeingben – algoritmus-kereskedésben – utazó brókerek megvették azt a lehetőséget, hogy a másodperc törtrészéig látják a vételi ajánlatokat, mielőtt azok bekerülnek a rendszerbe. Ez elég arra, hogy ők gyorsabban felvásárolják a részvényt, és az arra ácsingózó félnek már drágábban adják el. Ehhez kell a nyílegyenes optikai hálózat, amely gyorsabban szállítja az információt. Van olyan flash trader cég, amely az összes tőzsdei cég részvényére rátett egy „elhappolom előled” parancsot: az elektronikus kereskedés algoritmusában már száz darab részvény vásárlásánál életbe lép a mechanizmus. Ezt elsősorban arra használják, hogy képet kapjanak a piaci szereplők viselkedéséről. A felvásárlási parancs beérkezésének időtartalmából pedig kiszámolható, hogy a cég, amely feladta a rendelést, hány kilométerre lehet, milyen optikai kábelt használ, végül pedig, hogy melyik cégről van szó.

Sötét medencék

És ha mindez még nem elég abszurd, jöjjön a legnagyobb pofon a transzparenciának: a nagybefektetők elkerülhetik azt, hogy tranzakcióikat lássa (és másolja) a piac: a megabankoknál dark poolokban adják-veszik a részvényeket.

E sötét medencék szabályai nem ismeretesek. Elképzelhető, hogy a bróker itt is pénzt kap. Ha nem, akkor minek tudható be, hogy a Goldman Sachs poolja az amerikai részvénypiac 2 százalékával ér fel, mégis az itt megtett vételi megrendelések 50 százaléka a medencén belül realizálódott, holott ha mondjuk a New York-i tőzsdén jobb az adott részvény ára, a vételt oda helyezi a pool szervere.

Az elektronikus kereskedelem tehát óriási, rendszerszintű kockázati tényező. 2010. május 6-án néhány perc leforgása alatt az amerikai tőzsdepiac 600 pontot esett. A Procter & Gamble részvényei például az egyik percben szinte értéktelenek voltak, a másikban 100 ezer dollárt értek. Az eset flash crash néven vonult be a gazdaságtörténetbe. A tőzsdefelügyelet a flash tradereket tette felelőssé. De a jelentés csak másodpercekben méri az eseményeket. A mikroszekundum szó elő sem fordul benne.

Michael Lewis lebilincselően izgalmas könyve elképesztő látlelet. Keserű bizonyítéka annak, hogy a pénzügyi rendszert a gazdagok javára cinkelik, olyannyira, mint ahogy azt feltételezni sem mertük. A középosztály tagjai ne is álmodjanak róla, hogy itt labdába rúghatnak.