Hamarosan sokkal könnyebb lesz a belső visszaéléseket jelenteni

Hogyan kell felállítani és jól működtetni a céges visszaélés-bejelentési (angolul: whistleblowing) rendszert? Mire figyeljenek ennek során a cégek? Hogyan kell majd egy bejelentést kivizsgálni? Többek között ezekről a kérdésekről tájékoztat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda két munkatársa, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi.

Így például nem felel meg ennek a célnak egy, a munkahelyi közös konyhában elhelyezett, bárki által kinyitható panaszdoboz, vagy egy olyan e-mail fiók, amelyhez több, a kivizsgálásban részt nem vevő munkavállaló is hozzáférhet. Nem szerencsés tehát, ha például a beérkező panaszok átmennek a recepción, vagy olyan személyek tudomására jutnak, akik nem vesznek részt a kivizsgálás lefolytatásában vagy a visszaélés orvoslásában. Az adatvédelmi szabályok betartására azért is kell fokozottan figyelnie a cégeknek, illetve más rendszerműködtetőknek, mert azok megszegése akár hatósági bírság kiszabásához is vezethet.

…és hogy működik egy bejelentés kivizsgálása?

Egy-egy bejelentést követően a visszaélés-bejelentő rendszer üzemeltetőjénél két határidő is elindul: egy rövid, hétnapos határidő arra, hogy a bejelentő kapjon egy megerősítést arról, hogy a bejelentését a cég megkapta. Ez az írásban tett bejelentésekre vonatkozik, hiszen a szóban tett bejelentésnél ez értelemszerű.

A másik határidő a bejelentés érdemi kivizsgálására vonatkozik, ahol a cégeknek főszabály szerint harminc napjuk van erre. A vizsgálat maga interjúztatást, adatbegyűjtést és adatelemzést jelent. Tényfeltáró vagy konfrontatív interjút általában az érintettekkel, az esetlegesen információval rendelkező személyekkel, illetve magával a bejelentővel érdemes lefolytatni. Itt fontos visszatérni arra, hogy ha a bejelentő anonim volt (és a teljes procedúra alatt is anonim kíván maradni), akkor az esetleges tisztázó kérdéseket is úgy és olyan módon kell feltenni, hogy a bejelentő biztonságérzete ne sérüljön – tette hozzá dr. Bognár Alexandra.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo