Gyurcsány: szükség van a nagyobb versenyre

"Aktuális versenypolitikai fejlemények Európában, különös tekintettel a bankszektorra és az energiaszektorra" címmel rendezett nemzetközi konferenciát a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A konferencia célja az volt, hogy az európai versenypolitika formálói, a szabályozó hatóságok vezető képviselői, és iparági szakértők segítségével áttekintse az európai versenypolitika változásait - írja a Jogi Fórum.

Nem látok a GVH-hoz fogható hatékony eszközt a fogyasztók védelmére - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a GVH Versenykultúra Központja által szervezett konferenciát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő kulcsfontosságúnak tartja azt a munkát, amelyet a magyar versenyhatóság a fogyasztók érdekében évek óta végez. Mint megjegyezte, a tevékenység nem konfliktusmentes ugyan, ám ha az lenne, akkor a GVH nem végezné jól a dolgát.

A miniszterelnök külön szólt a konferencia két fő témájáról, a bank- és az energiaszektor szabályozásáról is. Beszédében elmondta, hogy a kormány által 2006-ban felállított bizottság úgy találta, hogy a bankok között van ugyan versengés, ám ez nem elég kiterjedt és hatékony, nem szolgálja az ügyfeleket. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzék, az államnak és a bankoknak is tenniük kell. A pénzintézetek saját hatáskörükben könnyíthetik a bankváltás feltételeit, termékeiket összehasonlít­hatóbbá tehetik, bővíthetik a fogyasztók ismereteit. Természetesen azonban szükség esetén az állam sem riad vissza a beavatkozástól. (A kereskedők kifogásolják, hogy a készülő új fogyasztóvédelmi törvényben a bírságkiszabás alapját a szolgáltató, kereskedő árbevételéhez igazítják.)

Ugyancsak a fogyasztók érdekeit szolgálja - állapította meg a miniszterelnök -, ha verseny van az energiaszektorban. Jelenleg egyetlen versenytárs nélkül működő vállalkozás van a piacon, amely az indokolt vagy indokolatlan költségeit is áthárítja a fogyasztóra. Így olyan jövedelemhez jut, amihez versenyhelyzetben soha nem juthatna. Ez azonban így nincs jól, mert a fogyasztók és a versenytársak jövedelméből teremti meg a saját extraprofitját.

Határozottan amellett vagyok tehát, hogy ezt a társaságot két erős, piacképes, tőzsdére vihető cégre kell szétválasztani - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök elismerte, gazdasági ügyben még soha ilyen nyomást nem tapasztalt, mint ebben a kérdésben.

A kormánynak azonban döntenie kell, hogy ebben a konfliktusban kinek az oldalára áll: egy monopolhelyzetben lévő cég vagy a fogyasztók oldalára. Gyurcsány Ferenc leszögezte, hogy nagy elszántság kell ugyan ahhoz, hogy szembemenjen a gazdasági érdekekkel, ám ő a GVH, a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Energiahivatal véleményével ért egyet, amely szerint a fogyasztókat szolgáló tisztességes versenyre van szükség az energiapiacon is. (Az élelmiszerek eladási árát egyértelműen kell feltüntetni. Ha ugyanazon a terméken több ár is van, a legalacsonyabb árat kell fizetni a kasszánál.)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo