Hamis adatok jelentek meg arról, hogy hány nyugdíjas dolgozik Magyarországon?

A legfrissebb statisztikák szerint 2025 első negyedévében már több mint 147 ezren nyugdíjas dolgozott. A KSH adatai alapján ma már minden nyolcadik 65–74 éves magyar továbbra is munkát vállal, a 75 év felettieknek pedig közel 2 százaléka.

A Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint az idősebb munkavállalók száma öt év alatt látványosan emelkedett: míg 2021 első negyedévében még 100 ezernél kevesebben voltak, addig 2025 elejére már átlépte számuk a 147 ezret. Ez 2021-hez képest közel 50 százalékos növekedést jelent.

Karácsony Mihály az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke a közlést követően felháborodott, mert úgy véli ezek az adatok félrevezetőek legalább 4 okból.

1. A NAV tájékoztatása szerint (ezt a korábbi pénzügyminiszter Varga Mihály is megerősítette), hogy 287 ezer, 65 éven felülinek képződött (MT alá tartozó aktivitásból) 2023-ban SZJA bevallási kötelezettsége.

2. Szakértői becslések alapján az egyéni és társas vállalkozásokban kb. 300 ezer 65-éven felüli érintett: tulajdonosi ágon, illetve költségeit átvállalóként (PTK alá tartozó tevékenység)

3. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetekben kb. 100-110 nyugdíjas „személyes közreműködőként” végez értelmes, hasznos tevékenységet. (a szövetkezeti törvény alapján)

4. A KSH adatai alapján kb 600 ezer nyugdíjas végez nélkülözhetetlen és hasznos nem fizető háztartási és gondozói munkát.

Karácsony Mihály úgy véli, ezen adatok figyelmen kívül hagyása, az idősekkel szembeni hamis sztereotípiákat erősíti és nehezíti az érdekvédelmi munkát.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo