Felforgathatja a munkaerőpiacot az Orbán-kormány húzása

Komoly hatással lehet a munkaerőpiacra a két- és háromgyermekes édesanyák teljes szja-mentessége: miközben az érintett munkavállalók jelentős pluszjövedelemhez juthatnak, a bérkülönbségek okozta feszültség újabb terhet róhat a vállalatokra. Ennek enyhítésére egyes cégek a bruttó bérek befagyasztásával vagy a munkaidő csökkentésével reagálhatnak, hogy elkerüljék a nettó bérkülönbség további növekedését. Mindezektől függetlenül a részmunkaidős foglalkoztatás bővülése kedvező változást is hozhat, hiszen Magyarországon ennek aránya (4 százalék) még mindig jelentősen elmarad az uniós átlagtól (17,8 százalék). A kismama szövetkezetek szintén rugalmas megoldást jelenthetnének a kisgyermekesek számára, azonban egyes jogértelmezések akadályozzák annak lehetőségét, hogy a gyes-gyed ellátásban részesülő szülők ebben a formában térhessenek vissza korábbi munkahelyükre – hívja fel a figyelmet a Humán Centrum Munkaerő-kölcsönző és közvetítő Kft. vezetője, Dénes Rajmund Roland.

Kismama szövetkezetek: lehetőség vagy adókiskapu?

A kismama szövetkezetek egy újabb megoldást kínálhatnak azon kisgyermekes anyák számára, akik rugalmas munkavégzést keresnek. A konstrukció lényege, hogy a gyes-gyed ellátásban részesülő szülők szövetkezeti tagként, kedvezményes adózás mellett tudjanak munkát vállalni. Az Igazságügyi Minisztériumtól kapott állásfoglalás szerint azonban egy cég a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetén keresztül csak akkor foglalkoztathatja újra korábbi gyeden vagy gyesen lévő munkavállalóját, ha a munkaviszonyt korábban megszüntették, és ezt követően az érintett személy már szövetkezeti tagként látja el feladatait korábbi munkaadójánál. Az állásfoglalás értelmében a fenti jogeset nem megfelelő értelmezése, gyakorlati alkalmazása esetén a kismama szövetkezet nyújtotta adókedvezmények érvényesítése jogsértő lehet.

A szakértő úgy hiszi, ez a jogértelmezés éppen azt a lehetőséget korlátozza, amely a kismama szövetkezetek egyik legnagyobb előnye lehetne: hogy az édesanyák gyes-gyed alatt oda térhessenek vissza, ahol korábban is dolgoztak, és ne kelljen egy teljesen új, ismeretlen környezetben helytállniuk. Ez mind az édesanyáknak, mind a munkaadóknak kedvező lenne, hiszen a cégek egy már bevált, tapasztalt munkavállalót foglalkoztathatnának tovább a szövetkezeti foglalkoztatás nyújtotta adókedvezménnyel. A vállalat működését jól ismerő, dolgozni vágyó édesanyák pedig gördülékenyebben térhetnének vissza a munkaerőpiacra, részmunkaidős, rugalmas keretek között.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo