Ezek a pénzügyi hibák bedönthetik a cégét

A mai bizonytalan gazdasági viszonyok között a pénzügyek kezelése sok fejfájást okoz a cégvezetőknek. Mivel a külső környezet kihívásai és a beruházások csökkenése miatt sok cégnél lehet indokolt meghúzni a nadrágszíjat, a készpénzkezelési stratégiák kidolgozása – vagy adott esetben felülvizsgálata – mérettől függetlenül minden vállalkozás számára elsődlegessé vált. Mit tehet tehát az, aki egy startup vagy kkv pénzügyeit kezeli? Uku Lember, a Lightyear pénzügyi igazgatója osztja meg gondolatait.
 

A kötvények lejárata ugyan előre ismert, de míg az egyes kötvények esetében a termelődő pénz elosztása és újrabefektetése a cég pénzügyi csapatának feladata lenne, addig a kötvényalapú ETF-ek esetében más a helyzet. Ezek az alapok súlyozott átlagos lejáratot alkalmaznak, és aktívan vásárolnak és eladnak kötvényeket, hogy állandó futamidőt tartsanak fenn. A kötvényalapú ETF-ek alkalmasak lehetnek a különböző méretű cégek likviditás kezeléséhez, mivel biztonságos mögöttes eszközökbe, például kormányok, pénzintézetek és nagyvállalatok kötvényeibe fektetnek be – ezáltal minimalizálva a hitelkockázatot.

Egy másik hasonló eszközosztály a pénzpiaci alapok. A pénzpiaci alapok (MMF-ek) lényegében a kötvényalapok speciális formájának is tekinthetők, amelyek csak nagyon rövid lejáratú, magas hitelminősítésű és erősen diverzifikált kötvényportfóliókat tartalmaznak, és havonta fizetnek kamatot. A pénzpiaci alapok kötelesek naponta visszaváltani a befektetési jegyeket, így rendkívül likvidek. Az MMF-ek hozama a globális kamatoktól függően változik, és lényegesen magasabb lehet, mint a hasonló célú és likviditású megoldások (pl. folyószámlán lévő készpénz) esetében. Mindemellett a befektetések rövid lejáratúak, így minimalizálják a kamatkockázatot. Ezen alapok célja, hogy az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket 1 EUR/USD/GBP értéken tartsák. Az ezen felül – kamat formájában – elért jövedelmet osztalékként fizetik ki a befektetőknek. 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo