Évekig száguldottak a lakásárak, most váratlan fordulat jött Magyarországon

Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.

„Az elmúlt évek legfontosabb eseménye Magyarországon az Otthon Start kedvezményes hitelprogram bevezetése volt 2025 szeptemberében. A tavaly őszi első fellendülés után 2026 elején volt még egy kisebb keresleti hullám, a tavaszi hónapoktól azonban érezhetően visszaesett az érdeklődés” – emelte ki az adatok kapcsán Valkó Dávid.

Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint ebben szerepe volt egyrészt annak, hogy a kedvezményes hitel miatt sokan előre hozták vásárlásaikat, másrészt a tavalyi, egész évben magas bázisról már nehéz volt hasonló ütemű áremelkedést felmutatni. Éppen ezért a mostani tendencia akár az év második felében is kitarthat az árakat illetően.

Érdekesség, hogy az újépítésű lakások esetében már éves alapon is 0,7 százalékos árcsökkenést közöl az Eurostat Magyarországon, miközben az elmúlt tíz évben egyszámjegyű áremelkedésre is alig volt példa, többnyire bőven 10 százalék felett volt a drágulás. Negatív előjel pedig utoljára 2013-ban állt a mutatószám előtt. Ebben is egyértelmű az Otthon Start hatása, részben a maximum 1,5 milliós m2-árat engedélyező kiemelt státuszú projektek, illetve alapból az élénkülő versenyhelyzet miatt. A használt lakások piacára lassabban gyűrűzött be a folyamat, ott még idén nyáron is 11,5 százalékkal magasabbak voltak az árak, mint egy évvel korábban, de ez is bő kétéves mélypontnak felelt meg. Negyedéves alapon viszont épp a használt lakások ára csökkent 1,6 százalékkal, miközben 2022 vége óta nem volt példa negatív adatra.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo