Ezzel az évekig a kontinens élmezőnyében lévő magyar lakásár-emelkedést követően most hirtelen a toplista másik végén találtuk magunkat, hiszen Európában sehol nem volt a miénkhez hasonló csökkenés. Egyedül Franciaországban mértek még a szakemberek visszaesést, ott 0,8 százalékkal lettek olcsóbbak a lakások az első negyedévhez képest. Az összes többi országban emelkedtek az árak, kiemelkedett Bulgária 4,5 százalékos és Románia 4,4 százalékos drágulása a régiónkban, míg Litvániában 5 százalékkal lettek drágábbak egyetlen negyedév alatt a lakóingatlanok.
Fotó: DepositPhotos.com
Ha az éves áremelkedési ütemet nézzük, akkor is szelídült a magyar lakáspiac, már „csak” 10,2 százalékkal kellett átlagosan többet fizetni egy ingatlanért, mint 2025 második negyedévében. Ez még mindig bőven meghaladja a 4,7 százalékos uniós átlagot, de számottevően elmarad a tavaly év végi 20 százalék feletti drágulási ütemtől. Utoljára 2023 végén, vagyis két és fél éve volt a mostaninál alacsonyabb az éves áremelkedési ütem. Egy év alatt Európa három országában lettek olcsóbbak a lakások, Finnországban 2,7 százalékkal, Luxemburgban 2,2 százalékkal, míg Franciaországban 0,8 százalékkal. Ezzel szemben Portugáliában 16,5 százalékkal, Bulgáriában 15,5 százalékkal, míg Litvániában 14,3 százalékkal emelkedtek az árak. Összesen pedig nyolc olyan ország volt, ahol a magyarnál magasabb volt a drágulás üteme, vagyis az élmezőnyből hirtelen a középmezőnybe fékezett a magyar lakáspiac.