Évek óta nem volt ennyire alacsony a cégalapítási kedv Magyarországon

Egyre kevesebb a járvány miatt áthúzódó cégmegszűnési eljárások aránya, a gazdaság állapotát már jobban tükrözi a cégtrend. Az alapítási kedv hatéves mélyponton. Az új cégbírósági eljárásokban a végelszámolások a meghatározóak, közel a felét fedik le annak.

Az új eljárásokon belül a végelszámolások dominanciája kedvezőbb a gazdaság szereplői számára, hiszen ezek a cégek, ha voltak is tartozásaik, többségében várhatóan kiegyenlítették azokat.

(Grafikon forrása: Opten)
(Grafikon forrása: Opten)

Az új felszámolási eljárások száma továbbra is magas szinten pulzált januárban, megközelítve a másfél ezret, ami 20 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A tavalyi évben az elmúlt 6 év legmagasabb új felszámolási eljárási száma volt éves szinten, meghaladva a 20 ezret, azonban annak több mint a fele a járvány alatt megindult eljárás volt.

„Az idei januári felszámolásokból már csak minden ötödik cég kapcsolható a járványhoz, ami azt jelenti, hogy a gazdaság valódi képe egyre inkább megjelenik a cégtrendben is.” – mondta Alföldi Csaba.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) januári értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Tolna, Csongrád-Csanád és Zala vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye produkálta.

Opten – CFI vármegyénként, 2024. január

Vármegye

Alapítások

Megszűnések

Felszámolások*

Opten - CFI

Tolna

14

20

8

6,04%

Csongrád-Csanád

33

47

44

6,46%

Zala

26

28

14

6,58%

Veszprém

34

45

18

7,58%

Komárom-Esztergom

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo