Európa legdrágább fővárosai – meglepő helyen áll Budapest

Az Európai Unió fővárosai közül Párizsban a legdrágábbak az új lakások, és a vizsgált városok közül a lakásárak 2023-ban szintén egy francia nagyvárosban, Marseilleben nőttek a legnagyobb mértékben, 23,6 százalékkal. A Deloitte Property Index 24 európai országra kiterjedő felmérése szerint egy új lakás vásárlásához Csehországban kell a legtöbbet dolgozni. A visegrádi országok közül pedig továbbra is a magyar fővárosban lehet a legolcsóbban bérelni lakást – állapította meg a Deloitte kutatása.

„A Deloitte Property Index 9. kiadványa szerint az Európai Unió legtöbb országában 2019-ben még 2,0 százalék alatti jelzáloghitelezési kamatlábak voltak a jellemzőek, Franciaországban például 1,20 százalék, Németországban 1,6 százalék, míg Olaszországban 1,70 százalék volt az átlagos kamatláb. A finanszírozási költségek jelentős és tartós növekedése, valamint az energia drágulása és az energia elérhetőségével kapcsolatos bizonytalanság az európai lakáspiacon tartós nyomot hagyott, és összességében a 2024-re vonatkozó lakáspiaci kilátások továbbra sem túl kedvezőek” – emelte ki Kohári Gábor.

Bérbeadásra fejlesztett lakóingatlanok

Európában az utóbbi években tapasztalt emelkedő ingatlanárak és emelkedő hitelköltségek miatt a bérbeadásra fejlesztett lakóingatlanok aránya bővült. A bérlakások iránti kereslet az európai nagyvárosokban a legerőteljesebb, így az ingatlanfejlesztők a kényelmi és közösségi funkciók integrálásával leginkább a nagyvárosi fiatalokat célozzák.

„A nyugat-európai, továbbá a cseh és a lengyel új építésű bérlakások iránti befektetői érdeklődés továbbra is jelentős, és az utóbbi években az iroda és más kereskedelmi ingatlanszegmensekben tapasztalt nehézségekkel szemben - mint például a gyorsan változó ingatlanhasználói attitűdök és a befektetői kereslet ingadozása - a lakáspiac alapvetően ellenálló maradt, továbbá az ingatlanbefektetők számára a lakáspiaci hozamok hosszabb távon is stabilnak bizonyultak, és továbbra is vonzóak. A magas szinten ragadt európai hitelkamatok miatt pedig a lakosság jelentős hányada részesíti előnyben az ingatlanbérlést az ingatlanvásárlással szemben” – vélekedett Kohári Gábor.

 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo