Erős évzárás van a jogalkotás mögött

Meglepően nyugodt év volt a 2024-es a jogalkotás terén, de így az utolsó napokra jutott a Magyar Közlöny éves terjedelmének majdnem az ötöde, illetve az utolsó 4 munkanapon még 1014 jogszabály módosult.

Ezen az utolsó pár napon összesen 1040 jogszabály módosítását rendelte el a jogalkotó (a módosítások egy része már január 1-je előtt hatályba is lépett).

A jogszabályokat lebontva azt látjuk, hogy bár nem parlamenti választási évünk volt, mégis az ilyen választási évekre jellemző mennyiségű törvényt alkotott meg az Országgyűlés. 2024-ben összesen 92 törvény (és két Alaptörvény módosítás) született (2023-ban 122, 2022-ben 81, 2021-ben 151, 2020-ban 179, 2019-ben 128, 2018-ban 139, de 2017-ben 208 és 2016-ban is 190).

Nem maradtunk idén sem a minisztériumok terén változás nélkül, a Pénzügyminisztérium a Nemzetgazdasági Minisztériumba történő beolvadással 2024. december 31. napján megszűnt, így az ehhez szükséges jogszabálymódosításokat szintén kihirdetésre kerültek az év végével.

Talán már nem nagy meglepetés, de a legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is toronymagasan az Agrárminisztérium volt, igaz most nem 189 rendeletet alkotott, mint 2023-ban, de 80 rendeletével az idei versenyt is megnyerte (2022-ben 161, 2021-ben 51, 2020-ban 71, 2019-ben 67, 2018-ban 55). A tárca az év végén idén is belehúzott, hiszen egészen december 19-ig csak 59 rendelete volt, a maradék rendeletet az utolsó 4 munkanapban hirdette ki.

A top háromban az Agrárminisztériumot idén is a Belügyminisztérium követi, aki 65 rendelettel fejezte be az évet (2023-ban 103, 2022-ben 83, 2021-ben 52, 2020-ban 61, 2019-ben 49, 2018-ban 46).  A tavalyi évhez hasonlóan szintén a harmadik helyen zárt a Nemzetgazdasági Minisztérium és 60 rendeletet alkotott. Ez a szám jövőre vélhetően növekedni fog, hiszen január 1-től a minisztériumba olvadt az a Pénzügyminisztérium, aki a tavalyi 12 rendelete után 2024-ben csak 8 rendeletet alkotott.

Véleményvezér

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia 

Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.
A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.
Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump

Kiderült miért vonta vissza vámjait Trump 

A közgazdászok pártállás nélkül visítanak.
180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja

180 fokot fordult Orbán Viktor és Donald Trump barátja 

A politikusok némelyike felülmúlja a szélkakasokat.
50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében

50 nap után válaszolt Lázár János a főpolgármesternek Mini-Dubaj ügyében 

Szemétfronton már egyetértenek az illetékesek.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo