Elküldte a kormány az Európai Bizottságnak 4 éves gazdasági tervét

Továbbra is magas ütemű gazdasági növekedéssel, valamint az államadósság és a költségvetési hiány folyamatos csökkentésével számol a kormány a következő négy évben – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. A tárca 4,3 százalékos gazdasági növekedést, a bruttó hazai termék 4,9 százalékára csökkenő költségvetési hiányt és 76,1 százalékára javuló államadósságot jelez az idei évre.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A 2021. évi Konvergencia Program megjelenése óta eltelt egy évben a magyar gazdaságpolitika célja a járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása volt. Ennek megfelelően kiemelt figyelmet kapott a munkahelyek védelme, a családok és a vállalkozások támogatása, a beruházások ösztönzése – rögzíti a dokumentum, kiemelve, hogy az újraindítás érdekében hozott kormányzati intézkedések eredményesek voltak, a magyar gazdaság 2021-ben rekordmértékben, 7,1 százalékkal bővült. Ez jelentősen meghaladja a tavalyi dokumentum növekedési előrejelzését (4,3 százalék) és az Európai Unió tagállamai körében a hetedik legmagasabb növekedést jelenti.

A terv nagyon szép, reméljük sikerül is (Fotó: Jászai Csaba/MTI/MTVA)

Az idei Konvergencia Program már a versenyképesség javítását, a kiegyensúlyozott és fenntartható gazdasági növekedést, valamint az átlagos európai fejlettséghez történő további felzárkózást célozza – szögezi le a dokumentum. A növekedés pilléreit a kedvező munkaerő piaci helyzet és a fogyasztás, a magas beruházási ráta, a kiépülő új kapacitások, valamint a visszaépülő szektorok jelenthetik. A dokumentum 2022-ben 4,3 százalékos, 2023-ban 4,1 százalékos növekedést jelez, míg a következő négy évben a bővülés mindvégig meghaladhatja a 4 százalékot. A Konvergencia Program emellett az egyensúlyi mutatók tartós javítását irányozza elő: 2026-ig a hiány mértéke a GDP 1 százalékára, míg az államadósság 63,1 százalékra csökkenhet. A dokumentum szerint bár a koronavírus-járvány egyre kevésbé jelent növekedési kockázatot, az orosz-ukrán háború elhúzódása több oldalról is kedvezőtlenül hat a gazdaságra, amely növeli az előrejelzések bizonytalanságát.

A Konvergencia Program erre az évre 8,9 százalékos inflációt jelez előre, a pénzromlás mértéke 2023-ban csökkenhet érdemben. A kormány célja továbbra is az, hogy a családokat megvédje az áremelkedési folyamatoktól, ezt szolgálja a rezsicsökkentés politikája, az üzemanyagárak rögzítése, a lakossági kamatstop, valamint egyes élelmiszerek árának rögzítése.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo