Elkapta a vállalatvezetőket az optimizmus

A világ vezérigazgatóinak közel 60 százaléka arra számít a következő 12 hónapban, hogy a globális gazdasági növekedés felgyorsul, 42 százalék pedig a dolgozói létszám 5 százalékos növekedésével is kalkulál – áll a PwC 28.

A többség nem elég agilis

Az elmúlt két évhez hasonlóan tízből négy vezérigazgató (42 százalék) úgy véli, hogy vállalata egy évtized múlva nem lesz életképes – mindenekelőtt a szabályozási környezet változásai miatt –, ha a jelenlegi úton halad tovább. A vezetők azonban nem tétlenek: az összes ágazatban csaknem kétharmaduk (63 százalék) legalább egy jelentős intézkedést tett az elmúlt öt évben annak érdekében, hogy átalakítsa vállalata értékteremtésének módját. Azok, akik több reformot is végrehajtottak, nagyobb nyereségnek örülhettek, hiszen 38 százalék legalább egy új ágazatban versenybe szállt, és egyharmaduk bevétele több mint 20 százalékkal bővült ebben az időszakban.

A megújulás üteme azonban lassú, és a vállalatok nagy többsége nem elég agilis. A megkérdezettek körülbelül fele mondta azt, hogy a pénzügyi és emberi erőforrásaik legfeljebb 10 százalékát csoportosítják át évente, és több mint kétharmaduk 20 százaléknál kevesebbet.

A kézzelfogható technológiai előnyök még nem hoznak jobb eredményeket

A vezérigazgatók a GenAI bevezetésének köszönhetően kézzelfogható előnyöket tapasztalnak: 56 százalékuk hatékonyságnövekedésről számolt be, míg egyharmaduk a jövedelmezőség (34 százalék) és a bevételek (32 százalék) emelkedését tapasztalta. A teljesítmény azonban némileg elmarad a tavalyi reményektől, amikor 46 százalék várt jövedelmezőség-javulást, de egy évvel később csak 34 százalék válaszolt úgy, hogy ezek valóra is váltak. A mesterséges intelligenciába vetett bizalom hiánya továbbra is akadályt jelent a szélesebb körű alkalmazás előtt, hiszen mindössze egyharmaduk van nagyfokú bizalommal aziránt, hogy a technológiát a vállalat kulcsfontosságú folyamataiba beépítsék.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo