Elege lett az embereknek, hogy nem jönnek ki a fizetésükből - sorra mondanak fel

A felmondási hullám világszerte folytatódik, mivel a megélhetési költségek növekedése arra készteti a munkavállalókat, hogy jövedelmezőbb állás után nézzenek. A PwC globális munkaerőpiaci kutatása 46 ország és földrajzi terület közel 54 ezer munkavállalójának – köztük magyarországi válaszadók – véleményét és magatartását vizsgálta. A felmérés arra is rámutat, hogy jelentősen csökkent azon munkavállalók aránya, akiknek a hó végén marad pénzük, illetve, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő munkavállalók a legkevésbé felkészültek a gazdasági változásokra és a mesterséges intelligencia térnyerésére. 

Reguly Márta szerint a nem informatikai hátterű dolgozók digitális továbbképzése lesz a következő évek nagy feladata: a technológia rendelkezésre áll a vállalatok digitalizációjára, a legnagyobb korlát a munkavállalók ez irányú affinitása, illetve kompetenciája, és a változásra való hajlandóság elérése. 

A szakképzett munkavállalók optimistábbak

A szakképzett munkavállalók bizakodóbban néznek szembe a gyorsan változó gazdasági és munkahelyi környezettel. Azok a munkavállalók, akik azt mondták, hogy munkájuk speciális készségeket igényel, nagyobb valószínűséggel várják felkészülten az előttük álló változásokat. A megkérdezettek több mint fele (51 százalék) szerint a munkájukhoz szükséges készségek jelentősen meg fognak változni a következő öt évben, míg a szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalók esetében ez az arány csak 15 százalék. Mintegy kétharmaduk biztos abban, hogy munkáltatójuk segíteni fogja őket a digitális, elemző és együttműködési készségek fejlesztésében, amelyekre szükségük lesz. Ezek a számok a felére esnek vissza azok esetében, akik jelenleg nem dolgoznak olyan munkakörben, amely speciális képzést igényel.

Magyarországon a speciális képzettséget nem igénylő, automatizálható munkakörben dolgozók kevésbé érzik a digitalizáció által elindított, munkájukban bekövetkező változások potenciális hatásait. Közel harmaduk (31 százalék) úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia nem befolyásolja majd a munkájukat. 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo