Egyre többen jönnek rá, mennyivel jobb mobillal fizetni, mint bankkártyával

Az okostelefonos fizetések száma 49 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. Ez 58 százalékos forgalomnövekedéssel párosult - közölte a K&H. A különböző alternatívák közül a Google Pay-fizetések érték el a legjelentősebb növekedést: a tranzakciók száma 53 százalékkal emelkedett, az elköltött összeg pedig 60 százalékkal lett magasabb. Ugyanakkor az egy tranzakcióra jutó összeg alapján az Apple viszi a prímet.

A forgalom az előbbinél 26 százalékkal 157 millióra, utóbbinál 23 százalékkal 34 millió forintra hízott.  Az egy okostelefonos fizetésre jutó átlagérték januárban 7576 forintot tett ki. Az Apple Pay-nél ugyanez meghaladta a 8100 forintot, a Google Pay-t pedig 6713 forint jellemezte. A garminosok 7406 forintot, a xiaomisok 5743 forintot költöttek egy-egy alkalommal.
 
Árva András beszélt arról is, hogy a pénzintézet digitális fejlesztéseinek köszönhetően tavaly november óta nemcsak a bankkártyák, hanem a K&H-s SZÉP-kártyákat is be lehet „költöztetni” az okostelefonokba, és így érintésmentesen lehet velük fizetni. Egyelőre még nem minden elfogadóhelyen van erre lehetőség, de folyamatosan bővül ez a fizetési mód is az elfogadóhelyi hálózatban.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo