Egyre többel tartoznak a hiteladósok a bankoknak

Rövidült a bankok feketelistája, és az adósok száma is csökkent: ismét 5 milliónál kevesebb magánszemélyt tartanak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben. A fennálló tartozások összege viszont rekord magasan áll – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Egyre kevesebb ember tartozik a bankoknak a BISZ Zrt. Központi Hitelinformációs Rendszere (KHR) szerint. Bár a lakáshitelpiac pörög, és személyi kölcsönökből is nagyon sokat vesznek fel, szeptember végén a KHR-ben már csupán 4 millió 991 ezer magánszemélyt tartottak nyilván, ilyen kevesen utoljára a covid-járvány évében, 2020-ban szerepeltek az adatokban.

Ezek az emberek ugyanakkor jóval nagyobb adósságot görgetnek, mint valaha, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint ugyanis a harmadik negyedév végén a háztartások bankoknál lévő hitelállománya már meghaladta a 10 824 milliárd forintot, ami rekordnak számít. 

Kevesebben, de többel tartoznak
Kevesebben, de többel tartoznak
Fotó: Depositphotos

Az a hitelállomány pedig, amelyben benne vannak a pénzügyi vállalkozásoktól felvett hitelek is, megközelítette a 12 ezer milliárd forintot. A lakosságnak vannak még ezen felül hitelei külföldi bankoktól, nem pénzügyi vállalkozásoktól (munkáltatói kölcsön formájában) és az államtól is. Ezekkel együtt a tartozások teljes összege már közel jár a 13,5 ezer milliárd forinthoz, de az utóbbiak szerződései – szemben a bankokéval és a pénzügyi vállalkozásokéval – nem feltétlenül szerepelnek a KHR-ben. Bekerülnek viszont magánszemélyként a KHR-be a hiteladósokon túl azok is, akik hitelcsalást vagy bankkártyás visszaélést követtek el, és jogerősen elítélték őket. 
Még rövidebb a feketelista

A Bank360.hu szerint a fennálló hitelszerződések száma trendszerűen csökken már évek óta, hiába vesz fel egyre több kölcsönt a lakosság. A KHR-ben 2019-ben még csaknem 7,4 millió fennáló szerződést tartottak nyilván, 2023 végén már alig 6,9 milliót, vagyis négy év alatt csaknem félmillióval csökkent a szerződések száma. Az idén folytatódott ez a tendencia, szeptember végén már csak 6,818 millió élő szerződés volt a rendszerben. A mélypontot augusztus jelentette, akkor 6,81 millió volt a fennálló szerződések száma, vagyis úgy tűnik, a kilencedik hónapban megállt a csökkenés. A KHR-ben a megszűnt hitelszerződések is megtalálhatók egy évig. Ezek száma hasonlóan alakult az elmúlt években, nagyjából 2,2 millió körül.  

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo