Egyre szürkül, de még mindig rózsaszín a magyar jövőkép

Három hónapos növekedés után 2019 januárjában októberi szintjére ment le a GKI konjunktúraindexe. Kissé az üzleti és a fogyasztói várakozások is romlottak, s főleg ez utóbbiak az egy évvel korábbinál is kedvezőtlenebbek. Ugyanakkor mindkettő továbbra is erős optimizmust tükröz.

Az üzleti szférán belül januárban az ipari és építőipari bizalmi index csökkent, a szolgáltatói és a kereskedelmi viszont kissé emelkedett. Az iparban decemberhez képest egyaránt rosszabb lett az elmúlt időszaki termelés, a termelési kilátások, a rendelésállományok – ezen belül az exportrendelések – megítélése. Egyedül a készletekről alkotott vélemény javult egy keveset. Az egy negyedévvel korábbihoz képest kissé rövidült a szerződéssel lefedett termelési időszak, lassult az új rendelések beáramlása. A legnagyobb mértékben az építőipari kilátások romlottak, de még így is nagyon kedvezőek. Az előző háromhavi termeléssel és a rendelésállománnyal kapcsolatos elégedettség azonban érdemben nem változott.

Kép: Pixabay

A magas- és a mélyépítő cégek kilátásai egyaránt valamivel rosszabbak lettek, az előbbiek romlása már hónapok óta tart. A kereskedelmi bizalmi index három hónapos csökkenés után januárban hibahatáron belül javult, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció megítélése kissé kedvezőbb lett, a készleteké és a rendelésállományé viszont némileg rosszabb. A szolgáltatói bizalmi index 2019 első hónapjában minimálisan jobb lett a 2018 véginél. Az általános üzletmenet megítélése romlott, a forgalmi várakozások viszont javultak. Az átlagos kapacitáskihasználás magas volt, de a válaszadók csaknem fele jelezte, hogy tudná bővíteni a teljesítményét. Ennek fő akadálya a munkaerőhiány volt.

A foglalkoztatási szándék minden ágazatban gyengült, de kiugró mértékben az építőiparban jelentkezett. Ugyanakkor csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Az áremelési törekvés az ipar kivételével minden ágazatban gyengült. A kereskedelemben azonban így is a cégek mintegy 40 százaléka készül áremelésre. A fogyasztók inflációs várakozása erősödött. A magyar gazdaság jövőjének megítélése minden ágazatban sokat romlott, különösen az építőiparban és az iparban, kevésbé a kereskedelemben, alig a szolgáltató szférában. A lakosság véleménye is valamivel rosszabb lett.

A GKI fogyasztói bizalmi index a decemberi, kismértékű javulás után januárban ugyanilyen mértékben romlott. Ez a szint az egyébként kiugróan optimista tavalyi év mélypontja környékén van. A lakosság saját várható pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét romlónak érezte, a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási lehetőségét viszont javulónak.

A nyolcvanas években közelebb voltunk az osztrák életszínvonalhoz
Az elmúlt hónapokban – az MNB egy sajtóközleménye alapján – újra terítékre került a fejlett gazdaságokhoz (különösen Ausztriához) való gazdasági felzárkózás kérdése, amit az egy főre jutó GDP alapján mértek. A GKI Gazdaságkutató ZRt. számításainak segítségével megmutatjuk, mennyire reális a 2030-ig tartó gazdasági felzárkózás.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo