Nem is kellett hozzá az orosz-ukrán háború, Európa energiarendszeréből már több mint egy évtizede kiszorulóban van a földgáz. A villamosenergia termelésében egyre inkább már csak tartalékként jön számításba, az ipar pedig kényszerűen ki fog hátrálni a használatából.
Mindeközben a kínálattal nem volt gond — Amerikában berobbant a palagáztermelés, az oroszok pedig megbízhatóan szállítottak, így a gázárak, kiváltképp az évtized második felében, sokkal alacsonyabbak voltak, mint ahogy arra bárki előzetesen számított volna. Éppen azért volt ez az időszak a földgáz „sötét kora”, mert a kedvező kínálat mellett sem volt kereslet Európában erre az energiahordozóra.
Klímapolitika és új realitás
A 2020-as években azután klímapolitika vált a gázfogyasztás legfőbb fékezőjévé. Az EU „Fit for 55” vállalása, valamint az 50 euró/tonna fölé emelkedő karbonárak — vagyis a kibocsátás után fizetendő díjak — halálos ítéletet jelentettek a szénerőműveknek, de egyben előrevetítették a földgáz lassú kivezetését is.
A villamosenergia-termelésben a földgáz már szinte kizárólag tartalékforrásként maradhat jelen, hiszen vannak olyan, „sötét szélcsendnek” nevezett időszakok, amikor sem a nap- sem a szélenergia nem fedezi a fogyasztói igényeket. A földgázintenzív iparágak — mint a műtrágyagyártás, egyes vegyipari szegmensek, az üveggyártás vagy a kohászat — pedig a versenyképességi hátrányok miatt fokozatosan kiszorulnak Európából, hiszen Oroszországban és Belaruszban, az Egyesült Államokban az ipar az európai árak negyedéért-ötödéért veszi a földgázt és emissziós díjakat sem kell fizetnie. Egyedül a háztartási fogyasztás tartja magát, de itt is várható, hogy a klímapolitikai szigor fokozatosan érezteti majd a hatását.
