Egy nap maradt

Hétfőn éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó bevallási határideje. Eddig több mint 2,3 millióan nézték meg a tervezetüket - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az államtitkár felhívta a figyelmet: az szja csökkentésére többféle kedvezményt is igénybe lehet venni. A kormány adópolitikájának egyik pillére, hogy tovább kell csökkenteni az adminisztrációt és folytatni az adócsökkentést. Ma már 5,2 millió embernek van elektronikus tárhelye, ami jelentősen megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket.

Az államtitkár úgy fogalmazott: hétfőig lehet átnézni, kiegészíteni, módosítani, vagy elfogadni az adóhivatal által készített szja-bevallási tervezetet. Az adózó, aki egyetért a tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit - kivéve az áfás magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat, és az őstermelőket - annak május 22-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.

Hangsúlyozta, hogy az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az szja-bevallási tervezetük postázását, május elejéig kapták meg azt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy akiknek a bevallási tervezetben fizetendő adó szerepel és részletfizetést kérne, a bevallási tervezethez mellékelt személyre szabott kiegészítő nyilatkozatot is ki kell kitöltenie és vissza kell küldenie az adóhatóságnak május 22-ig.

Az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni, e nélkül ugyanis a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Véleményvezér

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo