Dinnyében már hamarabb vége az uborkaszezonnak – bővül a fajtaválaszték

Két héttel előzte meg a dinnyék érése a szokásosat, amiben a technológiai fejlesztések, és új fajták is szerepet kaptak.

Idén a szokásosnál két héttel korábban élvezhetjük már a kiváló minőségű hazai görög- és sárgadinnyéket, köszönhetően a termesztéstechnológia fejlesztésének és a fajtaválaszték bővülésének, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a közösségi médiában közzétett videójában — számol be róla az MTI. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az elmúlt években a görögdinnye exportja jelentősen nőtt.

A hazai fogyasztás is magas, a görögdinnye esetében fejenként 10-12 kilogramm, míg a sárgadinnyénél fejenként 1,5-2,2 kilogramm évente. Hozzátette, hogy 2024-ben 1198 termelő foglalkozik görögdinnyével és 269 termelő sárgadinnyével, összesen 3665 hektáron termesztve görögdinnyét és 436 hektáron sárgadinnyét, amelynek területe az elmúlt évhez képest jelentősen bővült.

Az idei szezonban várhatóan 160-180 ezer tonna görögdinnyét takarítanak be, ami a kedvező időjárási feltételeknek is köszönhető - közölte a miniszter. Idén nem szenvedtek fagykárt a dinnyék, éppen ezért a termesztési feltételek kedvezőek. A dinnye kifejezetten kedveli a mostani napos, meleg időjárást, így minden feltétel adott ahhoz, hogy kiváló minőségű magyar dinnye legyen a boltokban — tette hozzá.

A miniszter a görögdinnye exportjával kapcsolatban elmondta, hogy 2023-ban 47 ezer tonnára nőtt, értékben pedig 85 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.

A cél tovább növelni az exportot, amelyhez a lehetőségek továbbra is adottak. A célországok között Szlovákia, Csehország és Lengyelország szerepel, mivel földrajzi fekvésünk miatt ezekbe az országokba jóval olcsóbban, alacsonyabb szállítási költségekkel tudunk szállítani - fejtette ki a miniszter.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo