Demján Sándor nagyon meg fog lepődni

Az elmúlt hetekben Demján Sándornak, mint a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnökének teljesen felesleges volt beleszaladni a közszféra leépítésével kapcsolatos ötletei miatt kapott pofonokba, amelyekért ráadásul házhoz ment. Mert bár az alapgondolat, miszerint több százezer munkahely megszüntetése a közszférában megoldást jelentene a munkaerőhiányra, jó kiindulási pont, azért annál, ahogyan a VOSZ elnöke tette, szofisztikáltabban kellett volna a problémakört megközelíteni. Mivel azonban ez nem sikerült, azóta is záporoznak rá a pofonok, pedig egy kis stratégiával és kifinomultabb kommunikációval mindez elkerülhető lett volna.

2018. január 8.

Piac&Profit

Már egy korábbi blogbejegyzésemben is felvetettem, hogy a felesleges munkahelyek megszüntetése a közszférában lehet részben megoldás a tomboló munkaerőhiányra, de ha 300.000 állami dolgozó munkaviszonya egyik napról a másikra megszűnne, akkor jó eséllyel ezzel egy időben omlana össze az állam- és közigazgatás teljes rendszere. Vagyis nem csak, illetve nem önmagában az a megoldás, hogy dolgozók százezreinek munkahelyét szüntesse meg a magyar állam. Elsősorban az lenne a cél, hogy az állam vizsgálja felül az általa végzett feladatokat, az általa gyakorolt hatásköröket, és ehhez mérten határozza meg az azok ellátásához szükséges és elégséges dolgozói létszámot. Vagyis amikor abban a cikkben több 100.000 munkahely megszüntetését vizionáltuk, azt azon feltétel teljesülése mellett képzeltük el és értettük, hogy adott feladatok a jelenleginél kevesebb létszámmal is elvégezhetők, vagy adott esetben azokra nincs is szükség.

Ehhez képest a VOSZ elnöke – meglepő módon – pár nappal később ugyanezt a javaslatot vetette fel a kormányzatnak üzenve, csak éppen azzal az eltéréssel, hogy ő konkrétan 350.000 főről beszélt módszer és szempontok ismertetése nélkül egyszerűen feleslegesnek és óriási tehernek nyilvánította ezen állami alkalmazottak foglalkoztatását. Lássuk be, hogy egy ilyen levegőbe kiabált ötlet – mert megalapozott javaslatnak semmiképpen sem nevezhető – jogosan háborított fel sokakat. Nem elég, hogy állami alkalmazottak százezreit és az őket képviselő szervezeteket sértette meg minősítésével, hanem mindezek felett minden konkrétumot nélkülözött. Márpedig egy olyan szervezettől, mint a VOSZ, jogosan várható el, hogy rendelkezzen olyan szellemi háttérrel, amelyik képes adatokkal és objektív tényekkel alátámasztani elnöke nyilatkozatait. Ez lenne a természetes és normális, de mint ahogy múlt heti „Semmittevő gittegyletek a vállalkozói érdekképviseletek” című cikkemben is írtam, erre manapság ne számítsunk.

Hogy lesz-e végül tömeges létszámleépítés a közszférában a választásokat követően vagy sem, az most igazából mindegy is, hiszen találgatni ugyan lehet, de megtudni úgysem fogjuk. Azon viszont már érdemes elgondolkozni, hogy a VOSZ elnöke tulajdonképpen mit is vár az általa kirúgásra szánt és annyira áhított 350.000 állami alkalmazottól. Mert kik is hiányoznak a magyar munkaerőpiacról? Első helyen említik mindig az informatikusokat. Az államigazgatásban sincsen belőlük sok tízezer, főleg nem feleslegesen, így informatikusok tömegeire ne nagyon számítson az üzleti szféra. Nagyjából egy kulcsszóval és két kattintással meg lehet találni a magyarországi hiányszakmák listáját az interneten. Bizonyára ezek nem teljeskörű és nem reprezentatív értékű listák, de támpontot mindenképpen nyújtanak. Nem tudom, hogy a VOSZ tájékozódott-e, de az ezeken a listákon felsorolt végzettségek és szakmák képviselői biztosan nincsenek több százezren a közszférában. Akik ugyanis beleeshetnek egy esetleges leépítésbe, azok elsősorban közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező, jórészt irodai ügyintézői feladatot ellátó közalkalmazottak vagy köztisztviselők lehetnek.

Munkaerőhiány: ez csak a kampányidőszak, aztán jön a hoppá

Nyeregben érezhetik magukat a munkavállalók, de ez az időszak nem fog örökké tartani és eljön a pillanat, amikor már nem lesznek olyan figyelmesek a munkáltatók – figyelmeztet szakértőnk.

Velük mégis mit tudna kezdeni az üzleti szféra? A varázsszót már ismerjük: átképzés. Igen ám, de vajon aki 18 évesen nem választotta az informatikus, pincér, villanyszerelő, asztalos, burkoló, virágkötő és még hosszan sorolhatnánk, hogy milyen, jelenleg hiányszakmának számító foglalkozást, az most évekkel vagy évtizedekkel később, miért tenné? Legfeljebb kényszerből. És milyen szakember lesz az, aki kényszerből vált pályát? Mennyire fognak utána kapkodni a munkáltatók? És vajon a tömegesen átképzett „pályakezdők” mennyire fogják rutintalanságukkal és kényszerű munkavégzési hajlandóságukkal rombolni egy-egy megbecsült szakma renoméját? Mert nem kellene degradálni a hiányszakmákat azzal, hogy majd most egy gyors átképzéssel megoldódik a szakemberhiány. Egy jó asztalos is sok év kemény munkájával jut el oda, hogy elismert és megbecsült mesterember legyen, csakúgy, mint mondjuk egy közigazgatásban dolgozó beszerző vagy pénzügyes szakember.

Demján Sándor el van varázsolva, vagy egyszerűen naiv és nem ismeri a magyar államigazgatás és közigazgatás működését, legalább is átszervezési és létszámleépítési metódusok tekintetében biztosan nem. A korábbi bürokráciacsökkentést célzó intézkedések alkalmával, amelyek részeként számos átszervezés és összevonás történt mind minisztériumi, mind pedig háttérintézményi szinteken, nem valamilyen szakmai koncepció vagy feladatfelülvizsgálat eredményeként születtek meg az új (csökkentett) szervezeti létszámok, hanem kormányzati elvárásra.

Ha egy cég szexi, akkor vonzza a munkaerőt

Sorra születnek felmérések, melyek azt mutatják, hogy a cégvezetők nehezen találnak kompetens munkaerőt, mert nagy számban távoztak külföldre az értékes, tehetséges munkavállalók. Hogyan lehet ilyen helyzetben fejleszteni egy céget?

Ez meghatározta, hogy hány fővel vagy százalékkal kevesebbel kellett felállnia az új szervezetnek. Közigazgatási körökben ezt fűnyíró elvnek hívják. Ilyenkor egyetlen szempont számít: kijöjjön az elvárt létszám. Ha 20%-kal kellett csökkenteni, akkor minden szervezeti egység 20%-kal csökkentette a státuszok számát. Szerencsésebb esetekben úgynevezett üres státuszoktól, vagyis be nem töltött munkahelyektől váltak meg, ami nem is járt tényleges elbocsájtással. Ha mégis el kellett bocsájtani valakit, akkor általában a leggyengébben teljesítő kollégáktól váltak meg.

Ez pedig nem jelent más, mint hogy az esetlegesen bekövetkező tömeges létszámleépítés során az állam minden bizonnyal ez alkalommal is leggyengébbnek ítélt munkavállalóitól fog megválni. Vagyis azoktól, akikre legkevésbé van szüksége, akiket a legkevésbé fog hiányolni. Na de miért is tenne másképp? Mint bármely más munkáltató, az állam is saját érdekét nézi, és olyan munkavállalókat kíván foglalkoztatni, akik képesek elvégezni a rájuk bízott feladatokat. Ha a jövőben ezt az eddigiekhez képest kevesebb létszámmal teheti, akkor ki fogja válogatni a legjobbnak tartott munkaerőt, és megpróbálja őket megtartani. Ez így természetes, amin nem lehet és nem is szabad csodálkozni. Legfeljebb a VOSZ elnöke és az üzleti szféra fog meglepődni, hogy képzettebb, tapasztaltabb és adott esetben nagyobb munkabírású munkaerőre számítottak. Csakhogy ezt tudtommal nem ígérte, és nem is ígéri nekik senki.

Szerző:

Dr. Tomka Barnabás

www.humaneroforrasoptimalizalas.hu

A cikk a Humán Erőforrás Optimalizálás blogon jelent meg

Fizetésemelési hullámot okozhat a szakemberhiány a kkv-knál

A hazai kkv-k többségének nem a tőke-, hanem a szakemberhiány okozza a legnagyobb gondot – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. A cégek háromnegyede szembesült már a munkaerőhiányra visszavezethető nehézséggel, így nem meglepő, hogy tavaly év elejéhez képest közel dupla annyi cég keres új dolgozókat, és soha ennyien nem készültek még fizetésemelésre.

Véleményvezér