Bért alig, árat annál inkább emelnek idén a vállalkozások

A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) féléves konjunktúravizsgálata részeként több mint 2 ezer hazai vállalkozás vezetője számolt be a belföldi értékesítési árak és az exportárak várható alakulásáról, illetve a bruttó bérek múltbeli és jövőbeli változásáról.

A nagyobbak inkább emelnek

A vállalatméret növekedésével nő azoknak a cégeknek az aránya, amelyek 2022-ben bért emeltek, illetve 2023-ban béremelést hajtanak végre. Bércsökkenés 2022-ben kizárólag a 10 fő alatti cégeknél fordult elő (6 százalékuk csökkentett), míg 2023-ban a 10 fő alatti (5 százalék) és az 50–249 fős cégek (1 százalék) számolnak a bérek csökkenésével. Minden létszámkategóriára jellemző, hogy 2022-höz képest magasabb azon cégek aránya, amelyek 2023-ban nem terveznek változtatni a béreken.

Az egyes gazdasági ágazatok közül a szolgáltatások területén működő vállalkozások (73, illetve 75 százalék) és az építőipari cégek (76, illetve 74 százalék) között a legalacsonyabb, míg az ipari cégek körében a legmagasabb (94, illetve 85 százalék) a béremelést végrehajtó, illetve tervező vállalkozások aránya.

Csak a szolgáltatók látják pozitívan a jövőt

A 2022-ben megvalósult béremelésekhez viszonyítva egyedül a szolgáltatást végző cégek esetében mondható el, hogy a jövőre vonatkozó béremelési terveik optimistábbak, csak körükben emelkedett (2 százalékponttal) a béremelést tervezők aránya, a többi ágazat esetében csökkent ez az arány: az építőipari cégek körében 2, a szolgáltatást végzőknél 5, míg az ipari cégek esetében 9 százalékponttal. A szolgáltató cégek 75 százaléka, az építőipari cégek 74 százaléka, a kereskedelmi cégek 82 százaléka, míg az ipari vállalatok 85 százaléka tervez béremelést 2023-ban. A vizsgált ágazatokban a béremelést tervezők többsége 6–10 százalékos béremelést tervez.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo