Az ukrajnai háború sokba került Magyarországnak, jócskán felborította a folyó fizetési mérleget

A magyar villamosenergia-termelés gerincét az atomenergia adja, ugyanakkor a termelési szerkezet egyre inkább a megújulók felé tolódik, a szén és más nem gáz alapú fosszilis források súlya pedig fokozatosan csökken. 2025-ben a legnagyobb termelő a Paksi Atomerőmű volt a termelés 40 százalékával, a földgáztüzelésű erőművek pedig a termelés 20 százalékát adták.

A jövőre nézve több kihívás is áll a magyar termelési struktúra előtt. A jelenlegi termelés évente 35-40 százalékát adó Paks I. reaktorai már 44 éve üzemelnek. Eredeti üzemidejük már lejárt, de az első üzemidő-hosszabbítás nyomán a blokkok jelenlegi engedélyei 2032 és 2037 között futnak ki. A következő cél az lehet, hogy a blokkok további húsz évig, így összesen akár 70 éves üzemidővel működhessenek, azonban ehhez környezetvédelmi engedélyezésre, műszaki vizsgálatokra, kábelcserékre, épületszerkezeti ellenőrzésekre és más beavatkozásokra is szükség lenne. Mivel Paks II. megépítése kérdéses, ezért, ha a hosszabbítás nem valósul meg időben, akkor az atomenergia kiesése komoly energiabiztonsági kockázatot jelentene és felerősítené a megújulókra épülő termelés hektikusságát a hazai hálózatban.

A megújulók esetében a szélesebb diverzifikáció fontos, mivel a napenergia túlsúlya a megújulók között a termelés volatilisebbé válását okozza. Erre az egyik válasz a kormány 4000 MW-os szélenergia programja. Egyes vizsgálatok szerint a szél és a nap erőművek kombinációja jelentősen javítja az együttes hatásfokot, azonban a szélenergia mellett fontos lenne a megfelelő tárolói kapacitás kiépítése a hektikus megújuló termelés és a fogyasztási szokások eltéréseiből adódó, egyre dráguló import szükséglet enyhítésére. Az elektrifikáció előrehaladtával a villamosenergia-fogyasztás várhatóan tovább nő, ezt a többletkeresletet pedig szintén fedezni kell. A hosszú távú önellátáshoz ezért a megújulók mellett az atom- és a gázerőművek szerepe is fontos maradhat a jövőben. (GKI Gazdaságkutató Zrt.)

 

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo