Az ukrajnai háború sokba került Magyarországnak, jócskán felborította a folyó fizetési mérleget

A magyar villamosenergia-termelés gerincét az atomenergia adja, ugyanakkor a termelési szerkezet egyre inkább a megújulók felé tolódik, a szén és más nem gáz alapú fosszilis források súlya pedig fokozatosan csökken. 2025-ben a legnagyobb termelő a Paksi Atomerőmű volt a termelés 40 százalékával, a földgáztüzelésű erőművek pedig a termelés 20 százalékát adták.

A hazai villamosenergia-termelés és -rendszer sajátosságai miatt időszakosan áramból jelentős importra szorulunk. 2025-ben a teljes magyar áramfogyasztás 37 százaléka importból jött, míg a kivitel a teljes hazai fogyasztás 23 százalékát tette ki. A belföldön felhasznált áram közel kétharmadát (63 százalék) adták a hazai erőművek, a fennmaradó részt az import fedezte. A villamosenergia esetén azonban fontos hozzátenni, hogy a hazai áramimport a villamosenergia ár legmagasabb szakaszában összpontosul, míg villamosenergia exportunk a naperőművek megugró termelése miatt akkor emelkedik, amikor az árak jellemzően alacsonyak.

Átlagos napi villamosenergia árprofil szezononként (euró/MWh)

Forrás: MAVIR adatok alapján GKI számítás

Az esti és reggeli árcsúcsok kialakulásában kulcsszerepet játszik a földgáz. A villamosenergia-piacon az órás árat a kereslet kielégítéséhez még szükséges legdrágább termelőegység, az úgynevezett határerőmű költsége határozza meg, ami a csúcsidőszakokban, amikor a napenergia-termelés kiesik és a magyar rendszer importra szorul, jellemzően egy gázerőmű. Az esti 150 euró/MWh körüli árszint így jelentős részben a földgáz és a CO2-kvóta árát tükrözi, mivel a hazai áramárak szorosan követik az európai gázpiac alakulását.

A villamosenergiapiac volatilitását és a bizonytalan árkörnyezetet tovább fokozza, hogy az Európai Unió energiaintenzív ágazatai átlagosan több mint kétszeres áramárat fizetnek, mint az amerikai, és közel 50 százalékkal magasabbat, mint a kínai versenytársaik. A hálózati problémák miatt fellépő hazai felár tehát azt eredményezi, hogy a magyar rendszer ehhez a versenyhátrányt jelentő európai átlaghoz képest is jelentősen drágábbá válik. Ezt mutatja az is, hogy 2016-tól számolva az összes kereskedési nap 85 százalékban a magyar napi átlag áramár meghaladta a német árat és olykor 100-150 eurós átlagos eltérés is tapasztalható a két piacon. (Az ár eltérés másik oka a keresztfinanszírozás: a rezsicsökkentett lakossági áramárak támogatása.)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo