Az ukrajnai háború miatt összeomlott a magyar bodzapiac

A tavalyi 600-800 forintos ár helyett idén csupán 150-200 forintot kínálnak a felvásárlók a bodza kilogrammjáért, dacára annak, hogy a súlyos aszály miatt az idei termés volumene elmarad az előző évek szintjétől. A termelők helyzetét emellett tovább nehezíti a jelentősen megemelkedett energiaköltség (hűtés, szállítás) és a munkaerő ára is.

A gyümölcsöt egyébként elsősorban továbbra is az élelmiszeripar használja fel: ételszínezékként különféle italok és ételek festésére alkalmazzák. A tavalyi magas árak miatt azonban a gyártók egy része alternatív színező anyagok (például fekete répa, fekete berkenye) felé fordult, a bodzasűrítmény ilyenkor akár véglegesen is kikerülhet a receptúrából. Aki pedig nem tudta kiváltani a bodzát, az is igyekezett a tavalyinál olcsóbb beszerzési forrásokat találni, erre a célra pedig az ukrán és a hazai vadbodza bőven a rendelkezésükre állt idén.

A felvásárlási árak bezuhanása érzékeny időszakban éri a bodzatermelőket, akiknek a megtérülési mutatóit amúgy is jelentősen rontotta a kapcsolódó költségek idei megugrása. „A bodzapiac bizonytalansága, a hektikus ármozgások miatti magas kockázat, valamint az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatása a vízigényes bodzaültetvényekre várhatóan csökkenteni fogja a bodzatermő területek nagyságát Magyarországon. Ez a folyamat az évtized közepére akár fel is gyorsulhat az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatások jelenlegi szakaszának kifutását követően" – figyelmeztet Csizmadia György.

Magyarországon a hivatalos adatok szerint évek óta mintegy 15-16 ezer tonna bodzát szüretelnek, a mintegy 5500 hektárnyi nyilvántartott termőterületen kívül számottevő a vadon termő bodza részaránya a teljes felvásárlási mennyiségben. (agroinform.hu)

 

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo