Számos új nagyhatalom jelent meg a térségben, akik különböző eszközökkel próbálják befolyásolni az egyes országok politikai és gazdasági életét. Kik a legfontosabb külföldi szereplők a Dél-Kaukázus országaiban? Tényleg át fogja venni Kína Oroszország szerepét a régióban? Milyen esélyekkel indul az Európai Unió és az Egyesült Államok a befolyásért folyó küzdelemben?

Kínai szerepvállalás a Dél-Kaukázusban – kínai szemszögből

A kínai gazdasági kapcsolatok a Dél-Kaukázussal a 2000-es évek elején kezdtek növekedni, a régió gazdaságának gyors bővülését követően. A Dél-Kaukázus iránti érdeklődés azután mélyült el, hogy Hszi Csin-ping 2013-ban bejelentette az Övezet és Út kezdeményezést, amelyben a Dél-Kaukázust Kínát Európával összekötő lehetséges szárazföldi útvonalként képzelték el. Ezt alátámasztandó egyes kínai kutatóközpontokban nagy hangsúlyt fektetnek Kína kulturális és civilizációs helyének kutatására a Dél-Kaukázusban, illetve a régió országai és Kína közös történelmének tanulmányozására. A kínai szakértők konkrétan arra hívják fel a figyelmet, hogy Kína mindig is erős kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat ápolt a dél-kaukázusi országokkal, amelyeken a Selyemút áthaladt, és kiemelik, hogy most ezeket a kapcsolatokat kell helyreállítani és fejleszteni. Napjainkban a Dél-Kaukázussal foglalkozó kínai kutatásokban a regionális biztonság kérdései állnak a középpontban. Egyes kínai szakértők a dél-kaukázusi és közép-ázsiai forró pontok problémáinak rendezésében a „katonai-műszaki szerepvállalás” kiterjesztését sürgetik, ugyanis ezekben a régiókban dolgozó kínai alkalmazottak száma egyre nő. A szerzők az ilyen új helyszíneket inkább „technikai támogató helyszíneknek”, semmint katonai bázisoknak nevezik. Emellett egyetlen kollektív monográfia, cikk vagy jelentés sem tartalmaz olyan utalást, hogy a Dél-Kaukázus másodlagos jelentőségű lenne az ország száméra; éppen ellenkezőleg, a térséget elsődleges jelentőségűnek tekintik az ország külpolitikájában. A vélemények csak az ország dél-kaukázusi jelenléte növelésének időzítésében, annak módszereiben és irányában térnek el. Mindemellett megállapítható, hogy a kaukázusi köztársaságokban a kínai kereskedelmi érdeklődés felkeltésének másik tényezője az volt, hogy mind az Európai Unióval, mind Oroszországgal preferenciális vámövezetekhez csatlakoztak.

2022-ben Kína a Dél-Kaukázusba áramló összes befektetés 9,3 százalékát adta, ezzel a negyedik helyen áll az EU (29,6 százalék), Oroszország (14,3 százalék) és Törökország (13,9 százalék) után. Éves szinten a kínai befektetések mintegy 800 millió dollárt tesznek ki. Bár a dél-kaukázusi kínai befektetések volumene kisebb a világ más régióiban végrehajtott befektetésekhez képest, Peking itteni befektetési politikájának nagy funkcionális jelentősége van. Bár jelenleg ezen befektetések többsége nem termel maximális kereskedelmi hasznot, Kína (minimális) jelenléte ebben az – számára több szempontból is – ígéretes régióban potenciálisan nagyon gyorsan növelhető. Valójában ezek a kínai befektetések egyfajta politikai garanciát jelentenek az ország további jelenlétre és egyúttal kiterjesztett (multivektorális) lehetőségeket adnak annak növelésére. Más szóval, szándékosan (és egyúttal névlegesen) átengedve az elsőséget ezen a területen a szomszédos és földrajzilag közelebb lévő hatalmaknak, Kína megőrzi versenyképes pozícióit, amelyeket különböző eszközökkel, többek között az infrastruktúrába, az energiába és más létesítményekbe történő hatalmas beruházásokkal viszonylag gyorsan meg tud erősíteni. Megfigyelhető továbbá, hogy Kína gazdasági, technológiai, közlekedési és befektetési területen inkább „meghúzza magát”, miközben jelentős képességet tart fenn a gyors előrehaladásra a közlekedési, logisztikai és szénhidrogén szektorban. Kína számára, amely az orosz-ukrán háború miatt elvesztette az Oroszországon keresztül Európába vezető fő stratégiai útvonalait és politikáját az új realitásokhoz kellett igazítania, a dél-kaukázusi új (kollektív) közlekedési projektek elindítása és a régiek korszerűsítése pedig emiatt prioritást élvez.

Egyértelműen kijelenthető, hogy a térség országaiban folytatott multivektorális külpolitika egyik legnagyobb támogatója és egyúttal nyertese Kína. Emellett látható, hogy Kína szintén jó kapcsolatokra törekszik a régió összes országával – sokszor annnak ellenére is, hogy azok között politikai, vagy akár történelmi konfliktusok is fennállnak. Ezt bizonyítja az is, hogy Kína többször támogatta nemzetközi fórumokon, többek között az ENSZ-ben Azerbajdzsán karabahi törekvéseit, miközben Jerevánnal is jó kapcsolatokat tart fenn. Ugyanakkor az is látható, hogy a nagyhatalom olyan helyzetekben, amikor két, egymással ellenséges, ugyanakkor Kína számára semleges vagy akár baráti országgal folytatott kapcsolatai jövőjéről kell döntenie, akkor Kína mindig azt az országot választja, amelyikkel jelentősebb gazdasági kapcsolatokat ápol. Teszi mindezt annak érdekében, hogy ezen kapcsolatokat ne érje sérelem a vitás politikai kérdések miatt. Kína dél-kaukázusi megközelítése jól példázza azt a stratégiáját, hogy a gazdasági kapcsolatait és az infrastruktúra-fejlesztési projekteket kulcsfontosságú eszközként használja fel geopolitikai befolyásának kiterjesztésére nemcsak a régióban, de egész Eurázsiában.

Kína a Dél-Kaukázusban is a „szokásos” gazdaságpolitikáját követi: fontos számukra a politikai semlegesség és a gazdasági pragmatizmus elve, ami miatt a harmadik világ autokratikus-diktatórikus berendezkedésű országaiban magas népszerűségnek örvendhetnek. Ezekhez hűen a kínai beruházásokkal és tőkebefektetésekkel egyidőben nem követelik vagy várják el az adott országtól, hogy az bármilyen, kisebb-nagyobb módosítást eszközöljön a saját politikai rendszerén. Vagyis Kína demokráciát nem, csak befektetéseket és működőtőkét exportál; cserébe ugyanakkor elvárja, hogy a gazdasági realizmust és pragmatizmust képviselje az adott ország is dinamikus és jó kapcsolatokat ápoljon Kínával. Ez leginkább abban csapódik le, hogy azon országok, amelyek jelentős kínai befektetése(kke)l és egyúttal kínai befolyással rendelkeznek, azok nem, vagy legalábbis nagyon ritkán szoktak nyílt kapcsolatokat ápolni Tajvannal, emellett nem hangsúlyozzák Tibet vagy az ujgurok helyzetét, emellett diplomáciájukban rendre kiállnak az egy Kína elv mellett.

Egy regionális példa volt ennek a politikának a gyakorlati megvalósulására az, amikor Kína véleményt nyilvánított a nagy nemzetközi vitát kavaró grúz törvénnyel kapcsolatban, ami egyes szakértők szerint „az orosz és belarusz külföldi ügynöktörvények mintájára próbálja elhallgattatni a kormánnyal szemben kritikus sajtót”.  A Tbiliszi kínai nagykövet szerint a törvény „teljes mértékben az ország belpolitikájába tartozik”. Emellett a diplomata hozzátette, hogy a kínai fél „tiszteletben tartja más országok belpolitikáját”. „Az, hogy nem avatkozunk bele Grúzia belpolitikájába, azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk az ország szuverenitását” – mondta a nagykövet.

A régi szomszéd új erőben: Oroszország régiós befolyása

Oroszország számára – amely az elmúlt két évszázadban az első számú domináns hatalom volt a Dél-Kaukázusban – Kína növekvő befolyása lehetőségeket és kihívásokat egyaránt jelent. Moszkva és Peking az elmúlt években – sőt, már több mint két évtizede – egyre szorosabb kapcsolatokat ápol, de mindemellett Oroszország gyanakodva tekinthet Kína növekvő jelenlétére Grúziában és Azerbajdzsánban, amely országokra Oroszország évszázados külpolitikai gondolkodása szerint saját befolyási övezetként tekint.

A Dél-Kaukázus országai és Oroszország között fontos ideológiai hasonlóság, hogy mindegyik fél kiemelt célként fogalmazza meg a multipoláris világrend fontosságát és a pragmatikus külpolitikai kapcsolatokat. Mindemellett a régió országai – a Szovjetunió összeomlását közvetlen követő, konfliktusos időszakot leszámítva – pragmatikus viszonyra törekedtek Oroszországgal. Oroszország hosszú idő óta kulcsrégióként tekint a térségre, ugyanis az saját narratívája szerint az a saját „közel-külföldjébe” tartozik. Eszerint a Dél-Kaukázus – hasonlóan Belarusz, Ukrajna vagy a közép-ázsiai országokhoz – kiemelt szereppel bírnak Oroszország politikai, katonai, és gazdasági prosperitásának és biztonságának fenntartásában. Ennek megfelelően Oroszország az ezen országokkal kötött multilaterális megállapodások és szerződések (pl. CSTO, Eurázsiai Gazdasági Unió stb.) mellett nagy hangsúlyt fektet a Dél-Kaukázus országaiban befolyásának fenntartására, illetve növelésére.

Ugyanakkor Oroszország jelenlegi viszonylagos nemzetközi elszigeteltsége és az ezzel kapcsolatos belföldi gazdasági kihívások miatt azonban csak korlátozottan képes ellensúlyozni a térségben kialakuló más nagyhatalmi befolyást. Mindemellett orosz kutatások is kihangsúlyozzák a transzkaszpi és dél-kaukázusi szállítási útvonalak politikai és gazdasági potenciálját, illetve azt, hogy az útvonal jelentős szállítmányokat tud elvonni az északi folyosóból. Az orosz szakértők szerint ez Oroszország számára a kieső, vagy legalábbis nagymértékben csökkenő tranzitdíjak miatt nagy bevétel apadást okozna.

Nyugati befolyás a dél-Kaukázusban

Mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok számára jelentős stratégiai nehézségeket rejt magában a dél-kaukázusi befolyásszerzés. Amellett, hogy az Egyesült Államok nem rendelkezik közvetlen érdekeltséggel a térségben, illetve a Trump-adminisztráció felemás, leginkább neoizolacionistának mondható külpolitikája arra enged következtetni, hogy sem rövid-, sem középtávon nem várható, hogy az USA a diplomáciai jegyzékeken és formaságokon kívül nagyobb lépést tegyen dél-kaukázusi befolyásának növelésére. Mindamellett, hogy a Trump-adminisztráció ugyan még nem fejezte ki nyílt érdeklődését a régió iránt, a már régóta és aktívan folytatott Kína-ellenes külpolitika egyes nyomai – köztük a versengés az egyes kulcságazatok befektetéseiért – megjelenhetnek a Dél-Kaukázus országaiban. Ugyanakkor látni kell, hogy az Egyesült Államok számára sosem volt első számú prioritás a régió és nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy ez sem rövid-, sem középtávon nem fog megváltozni. Ez ugyanakkor tovább bátoríthat más, a régióban aktív és passzív érdekekkel egyaránt rendelkező hatalmakat, hogy kiterjedtebb, egyes esetekben merészebb gazdasági, vagy akár politikai kampányokat is folytassanak a Dél-Kaukázus országaiban. Az Egyesült Államok politikája a régióban elsősorban a katonai-politikai kapcsolatokra és azok következetes diverzifikálására összpontosít. Megállapítható, hogy az ország szándékosan tartja a gazdasági és beruházási eszközöket a háttérben, hogy azokat szükség esetén azonnal felhasználhassa pozíciói megerősítésére.

Az Európai Unió esete más képet fest: az EU rendelkezik közvetlen érdekeltséggel a térségben, ugyanakkor nincs birtokában olyan katonai vagy gazdasági képességeknek, amelyekkel akár ösztönözni tudja vagy nyomást gyakorolna a régió országaira. A térségben az EU alapvetően vásárlói szerepet tölt be és ugyanezt fogja folytatni a jövőben, leginkább az azeri szénhidrogének piacán. Ugyan érkezik jelentősnek mondható befektetés a térségbe az Európai Unió részéről, ugyanakkor az többségében nem alakítható át befolyásolási potenciává. Emellett jelenleg egyik dél-kaukázusi ország sem érdekelt abban, hogy kapcsolatait nagymértékben fokozza az EU-val; gondoljunk csak a tavaly év végi grúz-EU vitákra, amelyek kimenetele az lesz, hogy az ország ideiglenesen felfüggesztette az EU-csatlakozási tárgyalásokat.

Konklúzió

A Dél-Kaukázus egyes országait és a térségben jelen lévő három külső aktort megvizsgálva több tanulság is levonható. Egyrészt a régió szerepe közép- és hosszú távon fel fog értékelődni, amelynek indoka leginkább az Oroszországon keresztül haladó szállítási útvonalak nemzetközi szankcionálása. Kijelenthető, hogy ha Oroszország és Ukrajna közötti katonai, illetve az Oroszország és Európa közötti politikai konfrontáció folytatódik, akkor Kína gazdasági jelenléte ebben a régióban évről évre növekedni fog. Objektíven Kína a Dél-Kaukázust új stratégiai tranzitterületnek tekinti az európai és közel-keleti piacok eléréséhez, ami fellendíti a kínai befektetéseket az infrastruktúrába és más ígéretes projektekbe (szénhidrogén-kitermelés stb.)  Másrészt látható, hogy a vizsgált külső nagyhatalmak közül egyértelműen Oroszország és Kína tudja leginkább érdekeit érvényesíteni a térségben. Előbbi főként a történelmi kapcsolatok és regionális katonai és gazdasági potenciáljának, utóbbi pedig leginkább beruházási és kereskedelmi képességeinek köszönhetően. Ugyanakkor mindezen befolyásolások vagy azokra tett kísérletek nagymértékű ingadozást mutathatnak mind rövid-, mind hosszútávon, amelyet a térség geopolitikai helyzete és a Dél-Kaukázus országainak belpolitikája és az egymással folytatott kapcsolatok befolyásolnak leginkább. (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány)