Az Otthon Start program által felpörgetett áremelkedés szűkítette a fizetőképes vevők körét

A Duna House 2026 márciusi vevői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése több pesti kerület – köztük a korábban top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

Az adatok érdekes területi átrendeződést mutatnak: a budai kerületek (II., XII.) a Újbuda kivételével következetesen nyertek pozíciókat, míg a hagyományosan keresett pesti belvárosi kerületek – a VII., VIII. és IX. – összességében visszaestek az érdeklődési rangsorban. Ez az átrendeződés összefügg az Otthon Start kínálatának területi eloszlásával, illetve a vevők minőségi és zöldkörnyezeti preferenciáinak erősödésével.

A XI. kerület, Újbuda népszerűségének csökkenése az egyik leginkább szembetűnő: tavaly nyár végén és ősszel következetesen 18–20 százalék körül mozgott – ez az időszak dobogós helyezéseket is hozott –, 2026 márciusában azonban 14,7 százalékra mérséklődött az érdeklődés. A kerület visszaesése mögött részben az Otthon Start program által felpörgetett áremelkedés állhat: az újépítésű lakások iránt megugrott kereslet itt hajtotta meg leginkább az árakat, ami mára szűkítette a fizetőképes vevők körét.

„A XIII. kerület tartós népszerűsége nem véletlen: jó közlekedés, újépítésű lakáskínálat és fejlett infrastruktúra találkozik benne. Ami viszont a legnagyobb tanulsága ennek az egy évnek, az a túlpörgés kockázata: ahol az árak az Otthon Start hatására a leggyorsabban emelkedtek – mint a XI. kerületben –, ott a kereslet is a leghamarabb kezdett mérséklődni. A piac visszajelez, ha az árazás elszakad a fizetőképes kereslettől” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo