Az OTP megsínyli az iráni háborút

Miközben például a DAX indexben jól azonosítható az iráni háború okozta turbulencia, gondolok itt az erős földgáz és olaj kitettségre – addig az USA részvénypiacára nézve nem igazán azonosítható, vagy csak kis mértékben. Az USA úszik a gázban, s az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően az olajkihozatala is sokkal magasabb, mint például egy-két évtizeddel ezelőtt volt. Szóval a gazdasági kitettsége – ilyen értelemben – a háború felé relatíve alacsony.

Szóval összességében egy szelektált pánikot láthattunk, amely jó pár index esetében nem is nagyon jelent meg. Másrészt ahol megjelent, ott is nagyjából arra volt jó, hogy a 200 napos támaszig küldje az indexet, vagy éppen egy csökkenő fázisnak mintha a végét hozta volna el (pl. BUX). Szóval úgy tűnik, hogy nem egy általános pánik söpört végig az indexeken, hanem a pánik inkább csak verbálisan jelent meg. Vagy másképpen fogalmazva, a pánik alapvetően limitált volt a legtöbb esetben. Ennek pedig a végül is a „csak kicsit elszabaduló” energiaár volt az oka. Valójában úgy tűnik, hogy az USA és Izrael előbb kényszeríti térdre Iránt, mint sem az elég hosszan tudná olyan módon blokkolni a szorost, hogy az ténylegesen nagy fájdalmat okozzon a világnak. Szóval ez a fegyver sem tűnik túl hatékonynak. (Erstemarket)

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo