Az Országgyűlés elfogadta a költségvetést, a kormány szerint béketerv, az ellenzék szerint rablás

Az Országgyűlés elfogadta az új gazdaságpolitika költségvetését, ami kellő óvatossággal fogalmazva, egy békeköltségvetés – mondta a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartásért felelős államtitkára a PM Facebook oldalára feltöltött videóban.

Banai Péter Benő hozzátette, új gazdaságpolitikára és intézkedésekre azért van szükség, mert a háború, a brüsszeli szankciós politika és az energiaválság legyengítették Európa gazdaságát, ami Magyarországot is érinti.

Ennek szellemében a most elfogadott 2025-ös költségvetés stabilizálódó külső feltételek mellett megalapozza a gazdasági növekedés erősítését, az új gazdasági akcióterv és ezen keresztül a kis- és középvállalkozásoknak szóló, 1400 milliárd forintos Demján Sándor Program végrehajtását – mondta az államtitkár.

A Pénzügyminisztérium államtitkára az adóemelésekről nem beszél
A Pénzügyminisztérium államtitkára az adóemelésekről nem beszél
Fotó: Facebook
Arra is kitért, hogy az intézkedéseken keresztül a kormány garantálja a jövedelmek emelkedését, a minimálbér januári 9 százalékos emelését, a gyermekek után járó családi adókedvezmény növelését és a családtámogatások, valamint a rezsicsökkentés fenntartását.

Közölte, hogy új programok is indulhatnak jövőre, például a dolgozó fiataloknak szóló munkáshitel, az új lakhatási támogatások vagy a vidéki otthonfelújítási program.

A jövő évi költségvetés biztosítja a forrásokat a nyugdíjak emeléséhez és a 13. havi nyugdíj kifizetéséhez is, valamint garantálja a tanárok újabb béremeléséhez szükséges fedezetet. Mindemellett jelentősen növelik az egészségügyre és az oktatásra fordított forrásokat is.

A megemelt forrásokat a gazdaság növekvő teljesítménye alapozza meg: azzal számolunk, hogy jövőre a magyar gazdaság 3,4 százalékkal bővülhet – fogalmazott az államtitkár.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo