Az Orbán-rendszer végnapjai hasonlítanak majd a Kádár-rendszeréhez

Zsiday Viktor befektetési tanácsadó legújabb gazdasági elemzésének a Vissza a múltba címet adta, mert úgy látja, a költségvetés helyzete a 2020-as évtized első éveiben legalább olyan rossz, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján volt. A kérdés már csak az, hogy meddig tart a magyar gazdaság időutazása a múltba.

Zsiday Viktor írásának legfontosabb szomorú tanulsága, hogy a magyar politikusoknak az elmúlt 30 évben sem sikerült abszolválniuk azt a közgazdasági alaptételt, mi következik a világgazdaság ciklikus fejlődéséből. Abból, hogy törvényszerűen követik egymást a fellendülések és a válságok, a bő és szűk hét esztendők, amint a nyarak és telek. A magyar gazdaság kicsi és nyitott, ennek megfelelően akkor sikeres, ha a világgazdaság fellendül és akkor kudarcos, ha beköszönt a válság. Erre találták ki az anticiklikus gazdaságpolitikát, vagyis az állam pénzt gyűjt a világgazdaság pozitív időszakaiban és ezeket a megtakarításokat pumpálja vissza a gazdaságba, amikor elérkezik a baj. Ehhez képest a magyar gazdaságpolitika már a kádári időszakban is úgy működött, hogy amikor jól ment a világnak, akkor a magyar elvtársak, most urak dőzsöltek, amikor pedig lebukott a napfény, akkor fejnélküli rohangálásba kezdtek az illetékesek külföldi hitelekért. Így lettünk annak idején a „legvidámabb barakk”, most meg a legmagasabb inflációval büszkélkedő uniós nemzet.

Forrás: Zsiday Viktor
Forrás: Zsiday Viktor

Orbán Viktor ősszel bejelentette, hogy nem kíván három év múlva 65 évesen nyugdíjba menni, sőt úgy tervezi, 2034-ig marad. Lehet ez több még, hiszen volt már egyszer egy 2030-as céldátum is. És mérget vehetünk rá, hogy ez így is lesz. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, mint utód, még a vicc kategóriába sem kerül be, a Fideszen belül meg semmiféle utódépítésnek nincs nyoma. A demokrácia díszletei között kiépített autokrácia olyan hatékonyan működik, hogy még egy komoly ellenzéknek is nehéz dolga lenne megbuktatnia rezsimet, nemhogy a mostani darabokra hullott, kevés elképzeléssel egzisztáló szabad csapatoknak. Orbánnak ebben a helyzetben szinte alig kell tennie valamit, hogy hatalmát 2034-ig megtartsa. Néhány túlmozgásos önfényezés elegendő, miközben a nép közé szór némi aprót. Ezért Zsiday Viktornak nagy valószínűséggel igazat adhatunk, amikor azt írja, marad minden a régiben, ahogy a múltban volt.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo