Az iráni háború durva eszkalációja fenyeget

A befektetőket jelenleg leginkább foglalkoztató kérdés, hogy az iráni háborúból ki fog-e lépni Donald Trump, mint ahogy az elmúlt 14 hónapban mindig tette, ha valamelyik lépése túl súlyos piaci vagy politikai megrázkódtatást okozott? Angolul egy kifejezés is született erről: TACO, vagyis Trump Always Chickens Out. Fog-e tehát az amerikai elnök ismét egy TACO-t mutatni, ezúttal az iráni háború ügyében?

Nagyon úgy néz ki, hogy ezúttal teljesen más lesz a reakció: az USA még inkább beleáll ebbe a küzdelembe, vagyis egyáltalán nem lesz TACO. Főleg, ha hiszünk olyan szakértőknek, mint David Woo, aki szerint ez a konfliktus az első nagy proxy háború az USA és Kína között, amely dönt arról, hogy kié a Közel-Kelet. Miután a venezuelai kaland látványos sikert hozott Donald Trumpnak, a kínaiak megijedtek. Az amerikaiak gyakorlatilag fegyverropogás nélkül levették az egyik legerősebb latin-amerikai szövetségesüket.

Frissítés: Az amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Ezt követően a kínaiak sokkal nagyobb erővel beálltak az iráni rezsim mögé. Jobb eszközökkel, jobb fegyverekkel támogatják Iránt, amely évtizedek óta arra törekszik, hogy visszanyerje azt a pozíciót, amit korábban évszázadokig birtokolt: az Arab-öböl feletti kontrollt. Kína számára létkérdés a stabil energiaimport: a napi 11-12 millió hordó kőolaj és az évi 70 millió tonna LNG behozatala, amely nélkül leállna az ázsiai nagyhatalom. Ezért is fontos Irán: ha az USA és Izrael nem tudja megdönteni a vallási rezsimet, akkor az iráni hatalom irányítása marad fenn a Hormuzi-szoros felett, amely a kínai olaj- és földgázimport egyik legfontosabb útvonala. Kína nem engedheti meg, hogy Venezuela után a Közel-Keletet is elveszítse, de az USA számára is döntő kérdés, hogy a világ ezen részén megmaradjon az amerikai befolyás. Izraelről nem is szólva, hiszen a zsidó állam léte forog kockán, főleg, ha Irán atomfegyverhez tud jutni.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo