Még mindig Matolcsy Györgyhöz kapcsolódva, de már globális vizekre evezve: mi a véleménye a mostani válságkezelés során sokat hangoztatott – és a jegybankelnök szerint helytelen – elvről, miszerint most nem számít, mekkora lesz az államadósság, most nem azzal kell foglalkozni, hanem a gazdaság normális, azaz növekvő mederbe való terelésével, kerül, amibe kerül?

Nem lényegtelen az államadósság szintje, de igazából az a kérdés, hogy a válság kezelésére vagy attól függetlenül elköltött költségvetési források hogyan járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez. Ma az a hit, hogy a magasabb gazdasági növekedés majd segít kinőni a megugró adósságszintet. Ez nem kizárt, csak az elmúlt évtizedben nem sikerült. Az idei év kezdetén ugyanúgy 80 százalék az államadósság/GDP arány, mint tíz évvel korábban volt úgy, hogy közben a kormány bedarálta a magánnyugdíjpénztárak államosításával azoknak a GDP 10 százalékához közelítő forrásait. Tartalmilag tehát ma magasabb az adósságszint, mint az évtized elején volt, vagyis nem a gazdaság nőtte ki az adósságot, hanem fordítva. Sajnos, ez a nem hatékonyan elköltött költségvetési – és ami még szomorúbb, uniós – források miatt van. Ennek köszönhető, hogy a velünk nagyjából egy időben az EU-ba lépő országok közül (nem számítva a már eleve fejlettebb Szlovéniát) mi zárkóztunk fel a kiindulóponthoz viszonyítva a legkevésbé az uniós átlaghoz, miközben a gazdaság méretéhez képest a legmagasabb uniós támogatási szintet élveztük. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a bruttó hazai termékhez képest egyre jobban növekvő adósság világtendencia és még sok probléma forrása lehet a jövőben. Nem lenne jó ebbe a csapdába kerülni.

A világ biztos, hogy megváltozott és változik a járvány hatására. Egyrészt mindenki számára világos, hogy a vírusok megjelenése és a járványok terjedése az emberiség terjeszkedésének is a következménye. Hasonló következmény, mint a klímaváltozás emberi tevékenységnek köszönhető része. A szakemberek évtizedek óta mondogatják, hogy klímakatasztrófához vezet, ha nem csökkentjük jelentősen a károsanyag-kibocsátást és a környezetszennyezést. Most már ez része a mindennapos beszélgetéseknek, és ez azért fontos, mert nem csak a vállalati szférán és a politikán kell számonkérni, hogy mit tesznek ez ellen. Az egyes ember a saját szintjén tud a legtöbbet tenni, hiszen mi, nyolcmilliárdan döntünk a közös sorsunkról. Ha mindenki egy kicsit csökkentené a saját hozzájárulását ehhez a negatív folyamathoz, az nagyon nagy lépés lenne. A válság ezen túlmenően változásokat hoz az irodai és az otthoni munkavégzés vonatkozásában. Felgyorsult a digitalizáció, ez pedig kihat az amúgy is gyökeresen átalakuló kiskereskedelemre, ingatlanpiacra. Mindezekkel párhuzamosan változnak az ellátási láncok, a nemzetközi logisztikai rendszer. Az emberi psziché működéséből következően gyorsan fogunk felejteni, tehát a járvány hatására születő mai fogadalmak, hogy esetleg kevesebbet utazunk – különösen nagyobb távolságra – repülővel, a járvány visszahúzódásával együtt fognak elfelejtődni. A magasabb fokú digitalizáció miatt viszont már ma is nagyobb az internethez köthető környezetszennyezés, mint például a légi közlekedésé. Tehát nem kellene megvárni a következő járványt, már előtte el lehet gondolkodni, hogy nemcsak a fizikai utazásban, környezetterhelésben kellene önmérsékletet tanúsítani, hanem a digitálistartalom-fogyasztásban, kommunikációban is.

Ha volt terület, amely pozitívan jött ki a koronavírus-járvány miatti válságból, az éppen az ön, mondhatni szűkebb pátriája, a befektetések piaca. A tavaly márciusi jelentős árfolyamzuhanásokat követően hamar jött a visszapattanás, amely során bőven két számjegyű haszonra tehettek szert, akik időben vásároltak. A részvényindexek sorra döntögették meg a rekordjaikat, augusztus elején a BUX-nak is sikerült az 50 ezer pontos, soha nem látott álomhatár fölé kerülnie. Mit hozhat a jövő, meddig tarthat a szárnyalás, milyen forgatókönyvek vannak az ön fejében, mitől függ, hogy azok közül melyik valósul meg?

Szerencsére ma már, Rothschild báró bonmot-ját idézve, nem kell vérnek folynia az utcán ahhoz, hogy jó belépési lehetőséget találjon az ember a tőzsdéken. A válságok körüli kezdeti pánik mindig ilyen környezetet és alkalmakat teremt. Ezúttal is így volt, akinek az idegrendszere és az időzítési érzéke jó volt, szinte bármihez nyúlt, előbb-utóbb komoly hozamot érhetett el. Az alacsonyan lógó gyümölcsök elfogytak, ma már nincsenek ilyen evidens lehetőségek, és ekkora haszonra sem könnyű szert tenni a tőzsdéken. Most inkább az a kérdés, amiről az interjú elején beszéltünk, miszerint a járvány alakulásának függvényében a gazdasági stabilizáció és növekedés hogyan folytatódik. Hiszen ez dönti el, hogy a mai befektetéseink mit hoznak a jövőben. A konszenzus egy fokozatosan továbbjavuló, csökkenő inflációval leírható és a korábbi gazdasági növekedési pályára visszatérő világról szól, amely ennek megfelelően átlagos vagy annál jobb hozamokkal kecsegtet a részvények piacán. Mivel azonban olcsónak egyáltalán nem mondhatóak a részvények, a korrekció is nagyon benne van a levegőben. Ugyanakkor a földrajzi és szektorális eltérések jelentősek lehetnek, részben a járvány eltérő alakulása, illetve az adott területek egyéb jellemzői függvényében. Ez pedig lehetőséget adhat az alulértékelt ágazatok, olcsóbb piacok vétele révén a magasabb hozam elérésére.