A Nyugat értékeinek hatalmi alapon való egyetemesítése erkölcstelen, Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében mégis megfogalmazza a Nyugat hatalmi fennmaradásának univerzalista programját a következő évtizedekre. E program esetleges elkerülésére csak akkor van mód, ha a nyugati és nem nyugati civilizációk képesek lesznek egy közös, nemzetközi rendet létrehozni, amelyben megkísérlik megfogalmazni a kultúrák és civilizációk közös érdekeit, képesek lesznek az önkorlátozásra, illetve sikeres tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy ne következzenek be háborúk a civilizációs törésvonalak között. Minderre azonban a nemzetközi politikai rend jelenlegi feltételei alapján kevés az esély. Elengedhetetlen tehát a fenntartható és élhető társadalmak feltételeinek vizsgálata.
Új veszélyközösségek
A nyugati és nem nyugati civilizációk lehetséges párbeszédeiben kiemelkedő helyet kell, hogy kapjon azoknak az értékrendeknek az egyeztetése, amelyek elősegítik a fenntarthatóság lehetőségét. Ebben a vonatkozásban a legfontosabb tennivaló jelenleg, hogy globális szinten meghatározzuk azokat a multilaterális kockázati tényezőket, amelyek a fő piaci folyamatok következtében hosszú távon beágyazódva egyre nehezebben lesznek megoldhatók. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kockázatok fennállása is mindig valamilyen piaci igényhez kötődik, tehát az üzleti kalkulációk tárgya! A kockázatok megléte és fenntartása mindig jelentős üzleti haszonnal kecsegtet. Ezzel függ össze az, hogy gyakorta az előnyök érdeke miatt nem látható a kockázat veszélyessége hosszabb távon.
E vákuum leküzdésére dolgozta ki Beck a kockázat-társadalom politikai tudáselméletét. Kiindulópontként azt a párhuzamot alkalmazza, hogy a mai kockázat-társadalom elnyomorodása jórészt hasonlatos a 19. századi munkástömegek elnyomorodásához. Az analógia alapja, hogy a korai kapitalizmustól a munkástömegek életviszonyait az osztálysors jelölte ki, míg a mai társadalmak kockázati érintettsége egyetemes. További különbség, hogy az osztálysors érintettsége látható és kézzelfogható volt, míg a mai tömegtársadalmak kockázatai zömmel láthatatlanok, így az érintettség a társadalom minden tagjára érvényes. Ezt a különbséget Beck így jellemzi: „Kiélezetten és sematikusan kifejezve: az osztályhelyzetek esetében a lét határozza meg a tudatot, a kockázati helyzetekben viszont fordítva, a tudat (tudás) határozza meg a létet. Döntő fontosságú ebből a szempontból a tudás fajtája, nevezetesen a saját tapasztalat hiánya és a tudástól való függőség mélysége, amely kiterjed a veszélyeztetettség meghatározásának valamennyi dimenziójára. Az osztályhelyzet meghatározóiban rejlő fenyegetéspotenciál – például a munkahely elvesztése – minden érintett számára nyilvánvaló. Nincs szükség hozzá további tudásra: mérési eljárásra, statisztika felvételére, érvényességi megfontolásokra, a tűrésküszöbre vonatkozó elgondolásokra. Az érintettség világos, s ebben az értelemben független a tudástól.”
Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című művében különleges szerepet tulajdonít a civilizációk egyre éleződő konfliktusainak a jelenlegi világrend átalakulásában. Szerinte a civilizációk világháborújának elkerülése azon múlik, hogy a világ vezetői elfogadják-e a világpolitika sokcivilizációs jellegét, és együtt tudnak-e működni annak fenntartásában.
1. A hidegháború utáni világpolitika egyszerre sokpólusú és sokcivilizációjú. Megkülönbözteti a modernizáció és a nyugatiasodás fogalmát, és úgy véli, hogy mindez nem vezet egyetemes civilizációhoz.
2. Átalakulóban van az egyes civilizációk közötti erőegyensúly; míg a Nyugat hatalma relatív módon csökken, addig az ázsiai civilizációk fokozatosan növelik gazdasági és katonai potenciáljukat, illetve az iszlám világában hatalmas demográfiai növekedés tapasztalható.
3. Jellemző a kulturális rokonságú népek országainak együttműködése, s ugyanakkor nehézségekkel küzdenek azok az országok, amelyek népeiket egy másik civilizációba kívánják átvezetni. Az azonos vagy hasonló kultúrájú országok egy-egy központimag-állam köré szerveződnek.
4. A Nyugat hagyományosan univerzalisztikus törekvései konfliktusokat teremtenek más civilizációkkal (például iszlám és Kína).
5. A Nyugat vezető hatalmának fennmaradása három feltételtől függ: egyrészt az amerikaiak erősítsék meg nyugati identitásukat, másrészt a nyugatiak lássák be, hogy civilizációjuk egyedi, és mondjanak le az univerzalisztikus terjeszkedés elvéről.
Mindezek alapján a veszélyeztetettség megismerhetősége legfőképpen idegen tudástól függ, például nem tudhatjuk, hogy az általunk vásárolt élelmiszer tartalmaz-e az egészségünkre káros, mérgező anyagokat. Az elmúlt években Európa-szerte megsokszorozódott a káros vagy szennyező agyagot tartalmazó élelmiszerek forgalmazása. Sok esetben ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása halált is okozott. Beck felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen módon új függőségek jönnek létre, azaz nem vagyunk illetékesek saját érintettségünk ügyében. Ezt a kérdést csak fokozza, hogy a veszélyeztetettséggel kapcsolatosan a politika gyakorta igencsak mérsékelt magatartást tanúsít, hiszen alapvető érdeke, hogy kerülje a katasztrófával való fenyegetést. Így az egyes élethelyzetek és a róluk való individuális tudás közvetlenül kapcsolódnak össze, és szinte korlátozzák egymást.
Mindennek jelentősége abban van, hogy a civil társadalomban lefolytatott nyilvános viták ne csak kövessék, hanem már megelőzzék a kutatási és beruházási döntéseket. A modernizáció valójában nagyfokú önállóságra és differenciálódásra épít, ugyanakkor a szerteágazó részproblémákat politikai értelemben az újraközpontosítás segítségével kívánják megoldani. Mintha a modern társadalmat egyetlen központból irányítanák. Ez viszont minden esetben csorbítja a parlamentarizmus és a demokrácia intézményes működését.
Nyereség: határ a csillagos ég
Ahogyan a kapitalizmus kezdetétől fokozatosan haladunk napjainkig, látható az a tendencia, ahogyan a társadalom szinte minden tagja a gazdaság szereplőjévé válik, s ez egyaránt vonatkozik a vállalkozókra, a munkát végző dolgozókra és a fogyasztókra. Az etika és a gazdaság alapösszefüggéseit tekintve az érzület a többletre, a nyereségre való törekvés, hiszen egyrészt ez a sikeresség záloga, másrészt pedig a veszteség vagy bukás a további folyamatokból való eltávolítást is jelentheti. A gazdasághoz való viszony dinamikájában a középkor és a kapitalizmus kora között az a fő különbség, hogy az előbbiben a nyereséghez való érzület elsősorban a meglévő életforma fenntartását szolgálta, és az ezen felüli nyereségvágy már kapzsiságnak számított, az utóbbiban pedig az érzület már problematikusan jelenti azt, hogy a lehetőségben és a nyereség elérésében a felső határ a csillagos ég. Tehát a két korszak egymástól merőben eltérő motívumok alapján feltételezi az emberi irányultságot alakító érzületeket. Ebből a szempontból rendkívül fontos az, hogy értelmezzük a gazdasági folyamatokban tudatosan vagy tudattalanul részt vevő egyének pszichológiai mozgatórugóit.
A kérdés másik vetülete ugyanis az, hogy figyelembe kell venni a gazdaság és az abból fakadó hatalom vonatkozásait, hiszen ha egy gazdasági művelet vagy műveletek szereplője a tőkeerejénél fogva átfogó és hosszú távú hatalomra tesz szert, és a gazdasággal összefüggő viszonyokat és szabályozókat birtokolja, ebben az esetben a láthatatlan kéz kiegyenlítő és normaalkotó szerepe már nem töltheti be funkcióját. Ezzel paralel módon ellenszituáció az, amikor diverzifikálódnak a gazdasági szereplők lehetőségei, azaz oly mértékben polarizálódnak az üzleti folyamatok, hogy szintén lehetetlenné válik az, hogy a láthatatlan kéz betöltse kiegyenlítő szerepét. Mindkét szituáció hiányossága levezethető a nem megfelelő etikai hozzáállás következményeiből.
„Nincs intézményes határa sem a gazdaságnak, sem az erkölcsnek”
A gazdasági tevékenység és az erkölcs összefüggéseit a modern jóléti társadalomban a gazdaság erőltetett növekedési kényszere szempontjából is vizsgálnunk kell. Nem véletlen az, hogy a modernitás időszakát sokan gazdaságkornak is nevezik, hiszen a társadalom világának egyetlen szelete sem mentesülhet a gazdaság hatásától. Richard Münch ebben a tendenciában a korszak egyik jellemzőjeként rávilágít arra, hogy mivel a gazdaság már a létezés minden ízében jelen van, ezért a jóléti gazdaság megpróbál önállósulni a társadalom etikai kódexétől. Mindezt biztosítják és igazolják a gazdasági és pénzügyi elemzők, valamint a kereskedelmi médiumok kommentátorai. Ezzel kapcsolatban idézi Münch Jean Baudrillard gondolatát arról, „hogy a gazdaságot a transzgazdaság, az erkölcsöt a transzerkölcs felbomlasztotta. Mindkettő kiszakadt a tradicionális beágyazottságból, és kölcsönösen elárasztották egymást. Nincs többé intézményes határa sem a gazdaságnak, sem az erkölcsnek. Kölcsönösen és szabadon átfolynak egymásba, empirikusan sem különböztethetők meg egymástól. Ez teszi oly nehézzé a gazdaság erkölcsi szempontú megragadását. Az erkölcs (csakúgy, mint a gazdaság) csupán önmaga vonatkozásait ismeri. Elvesztette szüzességét, gazdaságilag szennyezetté vált, s kompromisszumokra kényszerült, mert a gazdasággal kötött kompromisszumok nélkül egyáltalán nem maradhat fenn.”
