Akár most is érvényesítheti a családi adókedvezményét

Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A munkavállalóknak nyilatkozatot kell kitölteniük a munkaadók számára, amennyiben ilyen iromány nem áll rendelkezésre, akkor a korábbi APEH, új néven a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) honlapjáról lehet azt letölteni - közölte Balog Ádám. A családi adókedvezmény az év további részében, vagy a 2011. évi adóbevallás elkészítésekor is igénybe vehető.

A 2011-re érvényes adótörvények szerint egy, illetve két eltartott gyerek (kedvezményezett) esetén gyerekenként havonta 62.500 forinttal csökken az adóalap, illetve 10 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe, három gyerek (kedvezményezett) esetén gyerekenként 206.250 forinttal csökkenthető az adóalap, illetve 33 ezer forint adókedvezmény vehető igénybe. Az NGM helyettes államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilatkozatban rögzíteni kell az eltartottak, illetve a kedvezményezett eltartottak számát.

A kedvezményezett eltartottak után lehet elszámolni az adókedvezményt, ebbe a körbe elsősorban azok tartoznak, aki után a családi pótlék is igénybe vehető. A gyermekeken kívül ide sorolhatók a rokkantsági járadékban részesülők, illetve a fogantatást követő 91 nappal a magzat, a világra jöttéig. 

Bár az eltartottak után nem jár kedvezmény, de a kedvezmény összegének kiszámításakor figyelembe kell venni. Ilyen eset, ha a családban az első, felsőfokú alapképzésben résztvevő húszas éveiben járó gyerek van. Ha tehát két gimnazista gyermek mellett egy egyetemista is van, akkor három gyerek után számítható a családi adókedvezmény, de csak a két gyerek után járó 33.000-33.000 forint adó vonható le havonta.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo