"A kormány nem titkolózik"

Nincs semmiféle titkos megállapodás Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között, nincsenek egyedi feltételek, az IMF azokkal az általános hitelfeltételekkel biztosítja Magyarországnak a hitelkeretet, amelyekkel bármely országnak adna ilyen kölcsönt - mondta Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára.

Az első részletet, összesen 4,215 milliárd SDR-t - napi árfolyamon 4,9 milliárd eurót - Magyarország már lehívta. A lehívás megtörtént, de az összegből semmit nem használt még fel az ország, a Magyar Nemzeti Bank egy elkülönített számláján van - hangoztatta a szakállamtitkár. Kovács Álmos ismertette, miként folyamodhat egy ország a Nemzetközi Valutaalapnál kölcsönért.

Mi az az SDR?
Az SDR - azaz különleges lehívási jogok - a Nemzetközi Valutaalap elszámoló egysége, "valutája", amelyet a font, a dollár, a jen és az euró napi árfolyamának kosara alapján számítanak ki. A teljes, Magyarországnak szánt IMF-hitel 10,5 milliárd SDR, azaz nagyjából 15 milliárd dollár.
Az ország pénzügyminisztere és jegybank-elnöke szándéklevelet küld az IMF igazgatótanácsának arról, milyen gazdaságpolitikai célok megvalósításáért folyamodik a hitelért az ország. Az IMF igazgatótanácsa (Board) megvitatja a levélben felvázolt gazdaságpolitikai célokat, megnézi, hogy azok mennyire megvalósíthatóak és támogathatóak, és ha ezt a két feltételt együttesen pozitívan ítéli meg, akkor biztosítja a kért hitelt az országnak. A szándéklevélben tükrözött célokat maga az ország nevében fogalmazza meg a pénzügyminiszter és a jegybank-elnök, és ha ezt a Board jónak ítéli, hitelszerződés nélkül elindítja a hitel folyósítását. 

Kovács Álmos arról is szólt, hogy az IMF-kölcsön esetén napi kamatszámítás van, aminek módjáról az IMF honlapján lehet tájékozódni. Ez napjainkban azt jelenti, hogy alapvetően a hitel után 2,71 százalékos kamatot számít fel az IMF. A már Magyarországra utalt, de fel nem használt 4,215 milliárd SDR úgy kamatozik, hogy  2,076 milliárd SDR-ig a kamat 2,71 százalék, a következő, 1,038 milliárd SDR 3,71 százalék a kamat, majd a legutolsó, 1,099 milliárd SDR 4,71 százalékos kamattal számítandó. Euróban számítva az átutalt összeg együttesen 4,9 milliárd. Az IMF-hitel általános feltételként 2 plusz egynegyed év türelmi időt ír elő, ezután két év alatt kell törleszteni a kölcsönt. (Nem mindenki szerint jó ez a kölcsön Magyarországnak...)

Uniós és világbanki pénzek

Kovács Álmos arról is szólt, hogy az EU várhatóan decemberben utalja ki a kölcsönének első részletét, várhatóan 2 milliárd eurót. A vélhetően decemberben lehívásra kerülő uniós hitelrészlet hároméves futamidejű lesz, a kamata 3,9-4,1 százalék között várható.

A harmadik, világbanki kölcsönrészről Kovács Álmos elmondta, hogy alapvetően az a kölcsönrész szerkezeti reformok céljára használható fel, például az egyik legfontosabb célkitűzésként a pénzügyi rendszer jobb működését szolgálja majd világbanki kölcsön. A Világbank hiteléből azonban nem lehet vállalatokat tovább hitelezni, illetve állami beruházásokat megvalósítani.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo