A bankszövetség tárgyalni akar

A Magyar Bankszövetség elnöke biztos abban, hogy több tárgyalási fordulóban egyezségre tudnak jutni a kormánnyal, és lesz megállapodás a tranzakciós illeték bevezetésének feltételeiről.


MTI

Patai Mihály szerdán a sajtónak elmondta: a bankszövetség elnöksége egy négytagú delegációt nevezett ki Gyuris Dániel alelnök vezetésével, amelynek tagjai a Raiffeisen, a K&H és az FHB vezérigazgatói. Kedden este megállapodtak a bankszövetség tárgyalási pozíciójáról, a bankszövetség megfogalmazta azon javaslatait, amelyek révén vissza lehet a terheket arra a szintre nyomni, amiben tavaly decemberben megállapodtak.

Kötelező bankszámlanyitás?
A javaslatokról annyit árult el, elképzelhetőnek tartja, hogy más típusú illeték vagy teher terhelje például a készpénzmozgást a vállalatok között, mint a banki átutalásokat. Azt is el tudja képzelni, hogy a magyar gazdaság kifehérítése érdekében kötelezővé tegyék a bankszámlák nyitását minden vállalkozás és magánszemély számára. De ezek olyan indító tárgyalási pozíciók, amelyek túlmutatnak a tranzakciós illetéken - tette hozzá.

– Van egy konkrét írásos tárgyalási irányelvük, amit a következő napokban juttatnak el a kormánynak – mondta Patai, és hozzátette: a pénzügyi tranzakciós illetéket nem lehet kikerülni, ezt a kormány elhatározta, részünkről az a bölcs megoldás, hogyha megpróbálunk kompromisszumot találni a kormánnyal.

A Bankszövetség elnöke szerint ez mindenképpen csak kisebb teher lehet, mint amelyről most beszélnek. Ha a harmadik évben ilyen mértékben megterhelik a bankszektort, az meggátolja, hogy a hitelezés beinduljon Magyarországon, ami nem érdeke a kormánynak sem, jelentette ki.

Május 12-én az MTV Az Este című műsorában Patai Mihály egy vállalati példával szemléltette, hogy többek között miért képtelenség az a törvényjavaslat, amelyet Matolcsy György benyújtott a parlamentnek. „Egy magyar nagyvállalat 10 milliárd forint értékű betéteket helyez el két-három-négy napra a magyar bankokba. Majd egy másik bankba viszi a következő négy napra, mert az jobb kamatot ajánl, vagy onnan kell utalnia. A 10 milliárd forintos betét után 10 millió adót fizet, majd négy nap múlva újabb 10 millió forintot. Egy magyar nagyvállalat évente százszor mozgatja meg a 10 milliárd tőkéjét. Ami azt jelenti, hogy 1 milliárd adót kéne fizetnie. De hát ennek csak az lesz a vége, hogy se a vállalat nem fogja megfizetni az 1 milliárd adót, se a bank, hanem elmegy az üzlet Bratislavába, Bécsbe vagy Zágrábba. Ez tönkre fog tenni mindnyájunkat.”

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo