A Blochamps már a vagyonadó első terveinek megjelenésekor arra hívta fel a figyelmet, hogy a valóban legnagyobb vagyonok egy jelentős része nem egyetlen magyarországi vállalkozásban vagy egyetlen bankszámlán jelenik meg, hanem nemzetközi befektetési struktúrákban, több országon átívelő tulajdonosi konstrukciókban és különböző vagyonkezelési megoldásokban. Ezek elérése minden országban lényegesen összetettebb feladat, mint azoknak a magyar vállalkozóknak a megadóztatása, akik átlátható, Magyarországon évtizedek óta működő cégekben tartják adózott vagyonukat.
Karagich István szerint a legrosszabb üzenet az lenne, ha akár csak kialakulna az a képzet, hogy a nagyobb közteherviselés vállalása mérsékelheti egy későbbi vagyonvisszaszerzési eljárás kockázatát. A két folyamatnak teljesen függetlennek kell maradnia egymástól.
„Ha bárki úgy gondolja, hogy egy magasabb adófizetési hajlandóság bármilyen módon mérsékelheti egy esetleges vagyonosodási vagy vagyonvisszaszerzési vizsgálat intenzitását, az súlyosan félreérti a jogállam működését. A jogszerűség nem válhat alku tárgyává” – hangsúlyozta Karagich István.
A brit példa nem a vagyoneltitkolásról szól
A Blochamps ügyvezetője emlékeztet arra, hogy Nagy-Britanniában a közelmúltban ismert közéleti szereplők – köztük Gary Lineker, Brian Eno és Richard Curtis – nem saját vagyonuk legitimálását kívánták elérni. Éppen ellenkezőleg: azért sürgették a legnagyobb vagyonok erősebb adóztatását, mert a brit adórendszerben az adósávok hosszú ideje nem követték az inflációt, ezért a nominális béremelkedések következtében egyre több munkából élő középosztálybeli és nyugdíjas kerül magasabb – sok esetben már a felső – adósávba, miközben a legnagyobb vagyonok fajlagosan kisebb közterhet viselnek. Kezdeményezésük így nem a vagyonvizsgálatok elkerüléséről, hanem a közteherviselés igazságosabb megosztásáról szól.
