A megugró költségek és a munkaerőhiány alapjaiban rengette meg az ingatlanszektort

A PlanRadar 17 országra, köztük Magyarországra is kiterjedő, 669 vállalat bevonásával végzett felmérésének eredménye azt mutatja, hogy a válaszadók kétharmada a technológiai beruházásokban látja a megoldást az ágazat gondjainak enyhítésére, ugyanakkor az új eljárások bevezetése továbbra is lassan halad. Az építőipar szereplőinek többsége hazánkban is egyetért azzal, hogy a korszerű technológiák alkalmazása optimizmusra adhat okot és növelheti a hatékonyságot.

„Magyarországon az állam, mint megrendelő meghatározó szerepet tölt be az építőiparban, ezért a központi nagyberuházások egy részének elhalasztása komoly kihívást jelent az ágazat szereplőinek. Így érthető, hogy a gazdasági növekedés felpörgése, a piaci kereslet élénkülése mellett a kormányzat rendelkezésére álló eszközök alkalmazásától is remélik a problémák megoldását. Az mindenképpen biztató, hogy a magyar válaszadók maguk is igyekeznek úrrá lenni a nehézségeken, 70 százalékuk szerint a korszerű technológiák alkalmazása növelheti a hatékonyságot, javíthatja a cégek jövedelmezőségét. Ez az arány meghaladja a kutatásban részt vevők átlagát, ami derűlátásra ad okot” – emelte ki Simon Szilárd, a PlanRadar magyarországi szóvivője.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo